ÁLLAM ÉS FORRADALOM  

IV.  FEJEZET - FOLYTATÁS. ENGELS KIEGÉSZĺTŐ MAGYARÁZATAI 

Marx megadta az alapot annak a kérdésnek megítéléséhez, hogy mi a Kommün jelentősége. Engels ismételten visszatért erre a tárgyra, magyarázta Marx elemzését és következtetéseit, s helyenként  olyan erővel és olyan szemléltetően világította meg a kérdés más oldalait, hogy ezekkel a magyarázatokkal külön kell foglalkoznunk.

l. „A LAKÁSKÉRDÉSHEZ”

Engels a lakáskérdéssel foglalkozó művében (l872) már értékesíti a Kommün tapasztalatait és ismételten rátér a forradalomnak az állammal kapcsolatos feladataira. Érdekes, hogy ennél a konkrét témánál szemléletesen megmutatkoznak egyrészt a proletárállam és a mai állam hasonló vonásai, azok a vonások, amelyek megengedik, hogy mindkét esetben államról beszéljünk, másrészt a megkülönböztető vonások, vagyis az átmenet az állam megszüntetésére.

„Hogyan kell hát megoldani a lakáskérdést? A mai társadalomban ugyanúgy oldják meg, mint minden más társadalmi kérdést: a kereslet és kínálat fokozatos gazdasági kiegyenlítődése útján, ez pedig olyan megoldás, amely magát a kérdést mindig újra termeli, szóval nem megoldás. Hogy a szociális forradalom hogyan oldaná még ezt a kérdést, az nemcsak a mindenkori körülményektől függ, hanem sokkal messzebbmenő kérdésekkel is összefügg, amelyek közül egyik leglényegesebb a város és a falu közötti ellentét megszüntetése. Minthogy nem az a feladatunk, hogy a jövő társadalom berendezésére utópikus rendszereket dolgozzunk ki, egészen céltalan lenne a kérdésnek ezzel a részével foglalkoznunk. Annyi azonban bizonyos, hogy a nagy városokban már most elég lakóház van ahhoz, hogy ezek ésszerű felhasználásával azonnal segíthessünk minden valódi »lakásínségen«. Ez természetesen csak a mai tulajdonosok kisajátítása útján valósítható meg, illetőleg oly módon, hogy házaikba hajléktalan vagy eddig szerfölött összezsúfoltan lakó munkásokat költöztetünk be, s mihelyt a proletariátus meghódította a politikai hatalmat, ilyen közérdekű rendszabály éppoly könnyen lesz végrehajtható, mint amilyen könnyen hajtja végre a mai állam a kisajátítás és beszállásolás egyéb fajtáit” (l887-es német kiadás, 22. old.)

Engels itt nem tárgyalja az államhatalom formájának megváltozását, hanem csak tevékenységének tartalmát vizsgálja. Lakáskisajátítások és lefoglalások a mai állam rendelkezésére is történnek. A proletárállam, formai szempontból nézve, szintén „elrendeli” majd a lakások lefoglalását és a házak kisajátítását. De világos, hogy a régi végrehajtó apparátus, a burzsoáziával egybeforrott hivatalnoksereg, a proletárállam rendelkezéseinek végrehajtására egyszerűen alkalmatlan lenne.

„...meg kell állapítanunk, hogy az összes munkaeszközök »tényleges birtokbavétele«, az, hogy a dolgozó nép az egész ipart birtokába vegye, szöges ellentéte a proudhoni »megváltásnak«. Az utóbbinál az egyes munkás lesz a tulajdonosa a lakásnak, a parasztbirtoknak, a munkaeszközöknek; az előbbinél a »dolgozó nép« közös tulajdonosa marad a házaknak, gyáraknak és munkaeszközöknek, s ezek használatát, legalábbis egy átmeneti időben, aligha fogja a költségek megtérítése nélkül egyeseknek vagy társaságoknak átengedni. Ugyanúgy, ahogy a földtulajdon megszüntetése sem a földjáradék megszüntetését jelenti, hanem — bár megváltozott formában — átruházását a társadalomra. Ha tehát az összes munkaeszközöket a dolgozó nép ténylegesen birtokába veszi, ez semmiképpen sem zárja ki a bérleti viszony fenntartását.” (68. old.)

Az ebben a fejtegetésben érintett kérdést, nevezetesen: az állam elhalása gazdasági alapjainak kérdését a következő fejezetben fogjuk vizsgálni. Engels rendkívül óvatosan fejezi ki magát, amikor arról beszél, hogy a proletárállam „aligha” ad majd ingyen lakást, „legalábbis egy átmeneti időben”. Az, hogy az egész nép birtokában levő lakásokat bérért engedik át egyes családoknak, feltételezi e lakbér beszedését, bizonyos ellenőrzést és a lakások elosztásának ilyen vagy olyan szabályozását. Mindez megköveteli az állam bizonyos formáját, de semmiképpen sem követel még külön katonai és bürokratikus apparátust, külön kiváltságos helyzetű hivatalos személyekkel. S az áttérés a dolgok olyan rendjére, amikor a lakásokat majd ingyen lehet átengedni, az állam teljes „elhalásával” kapcsolatos.

Ahol Engels arról beszél, hogy a blanquisták a Kommün után és a Kommün tapasztalatainak hatása alatt a marxizmus elvi álláspontjára tértek át, ezt az álláspontot mellesleg a következőképpen fogalmazza meg:

 „...a proletariátus politikai akciójának és diktatúrájának szükségszerűségéről mint az osztályoknak és velük együtt az államnak a megszüntetéséhez vezető átmenetről...”(55. old.)

A szőrszálhasogató kritika némely híve, vagy  a polgári „marxistafalók” talán ellentmondást fognak felfedezni az „állam megszüntetésének” elismerése és az olyan formula elvetése között,  mint amilyen az anarchistáké az „Anti-Dühring” fentebb idézett részében. Nem lenne meglepő, ha az opportunisták Engelst is az „anarchisták” közé sorolnák — mostanában mindjobban terjed a szociálsoviniszták között az a szokás, hogy az internacionalistákat anarchizmussal vádolják.  

A marxizmus mindig azt tanította, hogy az osztályok megszűnésével együtt bekövetkezik az állam megszűnése is. Az „Anti-Dühring”-nek az „állam elhalásáról” szóló közismert helye nem egyszerűen azzal vádolja az anarchistákat, hogy az állam megszüntetése mellett foglalnak állást, hanem azzal, hogy azt hirdetik, hogy az államot „máról holnapra” meg lehet szüntetni.  

Minthogy a most uralkodó „szociáldemokrata” doktrína teljesen meghamisította azt az álláspontot, amelyet a marxizmus az anarchizmussal szemben az állam megszüntetése kérdésében elfoglalt, különösen hasznos lesz, ha emlékeztetünk Marxnak és Engelsnek az anarchistákkal folytatott egyik polémiájára.