ÁLLAM ÉS FORRADALOM  

III. AZ 1871-ES PÁRIZSI KOMMÜN TAPASZTALATAI. MARX ELEMZÉSE 

1.  MIBEN ÁLL A KOMMÜNÁROK KĺSÉRLETÉNEK HŐSIESSÉGE?

Mint tudjuk, Marx 1870 őszén, néhány hónappal a Kommün előtt, figyelmeztette a párizsi munkásokat és igyekezett bebizonyítani, hogy a kormány megdöntésének kísérlete kétségbeesésből elkövetett ostobaság lenne.  De amikor 1871 márciusában a munkásokat rákényszerítették a döntő harcra és azok felvették a harcot, amikor a felkelés ténnyé vált, Marx a kedvezőtlen előjelek ellenére a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölte a proletárforradalmat. Marx nem helyezkedett mereven az „időszerűtlen” mozgalom vaskalapos elítélésének álláspontjára, mint a marxizmus szomorú hírnevű orosz renegátja, Plehanov, aki 1905 novemberében a munkások és parasztok harca buzdításának szellemében írt, 1905 decembere után pedig liberális módjára harsogta: „nem kellett volna fegyvert fogni”.

De Marx nemcsak lelkesedett – hogy az ő kifejezésével éljünk — az „eget ostromló kommünárok hősiességéért. A forradalmi tömegmozgalomban, jóllehet az nem érte el célját, rendkívül fontos történelmi kísérletet látott, a proletár világforradalom bizonyos előre tett lépést, gyakorlati lépést, amely fontosabb a programok és fejtegetések százainál. Ezt a kísérletet elemezni, levonni belőle a taktikai tanulságokat, ennek a kísérletnek az alapján felülvizsgálni saját elméletét — ezt a feladatot tűzte maga elé Marx.

Marx az egyetlen „helyesbítést”, amelyet a „Kommunista Kiáltvány”-on végrehajtani szükségesnek látott, a párizsi kommünárok forradalmi tapasztalatai alapján hajtotta végre.

A „Kommunista Kiáltvány” új német kiadásának utolsó előszava, amelyet mindkét szerző aláírt, 1872. június 24-én kelt. Ebben az előszóban a szerző, Karl Marx és Friedrich Engels azt mondják, hogy ma a „Kommunista Kiáltvány” programja „helyenként elavult”.

„…nevezetesen a Kommün bebizonyította – folytatják a szerzők hogy a »munkásosztály nem veheti egyszerűen birtokába a kész  államgépezetet, hogy azt saját céljaira működésbe hozza... « ”

Ennek az idézetnek kettős idézőjelbe foglalt részét a szerzők Marx „A polgárháború Franciaországban” című  munkájából vették át.

Így tehát Marx és Engels a Párizsi Kommün egyik alapvető és fő tanulságának olyan óriási fontosságot tulajdonítottak, hogy mint lényegbevágó módosítást beiktatták a „Kommunista Kiáltvány”-ba.

Rendkívül jellemző, hogy az opportunisták éppen ezt a lényegbevágó módosítást ferdítették el, és hogy e módosítás értelme a „Kommunista Kiáltvány” olvasóinak kilenctizede, ha ugyan nem kilencvenkilenc százaléka előtt bizonyára ismeretlen. Ezzel a ferdítéssel részletesebben lejjebb, egy külön, ferdítéseknek szentelt fejezetben fogunk foglalkozni. Egyelőre elég megjegyeznünk, hogy Marx fent idézett híres kijelentésének közkeletű, vulgáris „értelmezése” szerint Marx itt a lassú fejlődés eszméjét hangsúlyozza, szemben a hatalom megragadásával stb.

A valóságban éppen fordítva áll a dolog. Marx gondolata az, hogy a munkásosztálynak szét kell zúznia, össze kell törnie a „kész államgépezetet”, és nem szorítkozhat pusztán arra, hogy azt birtokba vegye.

1871. április 12-én, tehát éppen a Kommün alatt, Marx ezt írta Kugelmann-nak :

„Ha »Brumaire tizennyolcadikája « c. munkám utolsó fejezetében utánanézel, megtalálod abban, hogy a francia forradalomnak szerintem legközelebb nem azt kell megkísérelnie, hogy — mint eddig tette — a bürokratikus-katonai gépezetet egyik kézből a másikba vigye át, hanem hogy azt szétzúzza” (Marx kiemelése; az eredetiben a zerbrechen szó szerepel), „s hogy ez minden valóban népi forradalom előfeltétele a kontinensen. Éppen ezt kíséreltek meg a mi has párizsi elvtársaink” („Die Neue Zeit”, XX, 1901-1902., 709. old.).” (Marx Kugelmannhoz intézett leveleit két ízben is kiadták oroszul, az egyiket én rendeztem sajtó alá és én írtam hozzá előszót.) [Lásd Lenin Művei. 12. köt. Budapest 1954.93-101. old. — Szerk.]

Ezek a szavak: a „bürokratikus-katonai államgépezetet...szétzúzni” fejezik ki röviden azt a legfőbb tanulságot, melyet a marxizmus levon azokat a feladatokat illetően, amelyek a forradalomban az állammal kapcsolatban a proletariátusra hárulnak. És éppen ezt a tanulságot nemcsak elfelejtette, hanem egyenesen meghamisította a marxizmus uralkodó, kautskysta  ,,értelmezése” !

Ami Marxnak a „Brumaire tizennyolcadiká”-ra való utalását illeti, a megfelelő helyet fentebb teljes egészében idéztük.

Marx idézett fejtegetéséből két helyet érdekes külön kiemelnünk. Először, Marx végkövetkeztetését a kontinensre korlátozza. Ez érthető volt 1871-ben, amikor Anglia meg mintaképe volt a teljesen kapitalista, de militarizmustól és jelentős mértékben bürokratizmustól mentes országnak. Marx tehát kivételt tett Angliával, ahol akkor a forradalom, sőt a népforradalom is a ,,kész államgépezet” szétrombolásának előfeltétele nélkül is lehetőségesnek látszott és lehetséges volt.

Most, 1917-ben, az első nagy imperialista háború korában, Marxnak ez a korlátozása elesik. Anglia is, Amerika is, az angolszász „szabadságnak” — a militarizmus és bürokratizmus hiányának értelmében vett „szabadságnak” — ezek a legnagyobb és az egész földkerekségen legutolsó képviselői egészen elmerültek a szennyes és véres általános európai mocsárban, a mindent maguk alá gyűrő, mindent elnyomó bürokratikus- katonai intézmények mocsarában. Most Angliában is, Amerikában is „minden valóban népi forradalom előfeltétele” a „kész” (ott 1914-1917-ben „európai”, általános imperialista tökéletességig kiépített) „államgépezet” szétzúzása, szétrombolása.

Másodszor, különös figyelmet érdemel Marx rendkívül mély értelmű megjegyzése, hogy a bürokratikus- katonai államgépezet szétrombolása minden valóban népi forradalom előfeltétele”. A „népi” forradalom fogalma furcsán hangzik Marx szájából, s az orosz plehanovisták és mensevikek, Sztruvénak e követői, akik szeretnének marxista számba menni, Marxnak ezt a kifejezését meg „nyelvbotlásnak” nyilváníthatnák. Ők a marxizmust olyan siralmas liberális torzképpé zsugorították, hogy a polgári és a proletárforradalom szembeállításán kívül” semmit sem ismernek, s még ezt a szembeállítást is a lehető legmerevebben fogják fel.

Ha a XX. század forradalmait vesszük példának, akkor természetesen el kell ismernünk, hogy mind a portugál, mind a török forradalom polgári forradalom volt. De sem az egyik, sem a másik nem „népi” forradalom, mert a nép tömege, a nép óriási többsége sem az egyikben, sem a másikban tevékenyen, önállóan, saját gazdasági és politikai követeléseivel nem vesz észrevehetően részt. Az 1905-1907-es orosz polgári forradalom viszont, ámbár nem mutathatott fel olyan „fényes” sikereket, mint időnként a portugál és a török forradalom, kétségtelenül „valóban népi” forradalom volt, mert a nép tömege, a nép többsége, a leigázás és a kizsákmányolás terhe alatt nyögő „legalsó társadalmi rétegek önállóan felkeltek, a forradalom egész menetére rányomták saját követeléseiknek, saját kísérleteiknek bélyeget, amelyek arra irányultak, hogy a régi, szétrombolandó társadalom helyébe a maguk módján felépítsék az új társadalmat.

1871-ben Európában a kontinens egyetlen országában sem volt a proletariátus a nép többsége. „Népi” forradalom, amely valóban a többséget sodorja a mozgalomba, csak az a forradalom lehetett, mely a proletariátust is, a parasztságot is felöleli. Ez a két osztály alkotta akkor a „népet”. Ezt a két osztályt az egyesíti, hogy a „bürokratikus-katonai államgépezet” leigázza, elnyomja, kizsákmányolja őket. Összetörni ezt a gépezetet, szétzúzni ezt a gépezetet, ez az igazi érdeke a „népnek”, a nép többségének, a munkásoknak és a parasztok többségének, ez az előfeltétele” a szegényparasztok és a proletárok szabad szövetségének, márpedig az ilyen szövetség nélkül nem tartós a demokrácia és lehetetlen a szocialista átalakulás.

Tudvalevően éppen ilyen szövetséghez igyekezett utat törni magának a Párizsi Kommün, amely több belső és külső oknál fogva nem érte el célját.

Következésképpen, amikor „valóban népi forradalomról” beszélt Marx, korántsem feledkezve meg a kispolgárság sajátosságairól (ezekről sokat és gyakran beszélt), igen pontosan számot vetett azokkal az erőviszonyokkal, melyek az osztályok között az 1871-es Európa kontinentális államainak többségében akkor ténylegesen fennállottak. Másrészt pedig megállapította, hogy mind a munkások, mind a parasztok érdekei megkövetelik az államgépezet „összetörését”, hogy ez egyesíti őket és azt a közös feladatot tűzi eléjük, hogy az „élősdit” eltegyék az útból és valami újjal pótolják.

De vajon mivel?