ÁLLAM ÉS FORRADALOM  

II.3. MARX KÉRDÉSFELTEVÉSE 1852-BEN* 

1907-ben Mehring, a „Neue Zeit” című folyóiratban (XXV., 2, 164.) kivonatokat közölt Marxnak 1852. március 5-én Weydemeyerhez intézett leveléből. Ez a levél többek között a következő jelentős fejtegetést tartalmazza:

„Ami mármost engem illet, nem az én érdemem sem a modern társadalomban levő osztályok létezésének, sem ezek egymás közötti harcának a felfedezése. Polgári történetírók már jóval előttem ábrázolták az osztályok e harcának történelmi fejlődését, polgári közgazdászok pedig az osztályok gazdasági anatómiáját. Ami újat én tettem, az az volt, hogy kimutattam: l) hogy az osztályok létezése csak a termelés fejlődésének meghatározott történelmi szakaszaihoz (historische Entwicklungsphasen der Produktion) van kötve; 2) hogy az osztályharc szükségszerűen a proletariátus diktatúrájához vezet; 3) hogy maga ez a diktatúra csak átmenet az összes osztályok megszüntetéséhez és az osztály nélküli társadalomhoz...”

Ezekben a szavakban Marxnak sikerült csodálatos szemléletességgel kifejeznie először is azt, hogy mi a legfőbb és leggyökeresebb különbség az ő tanítása és a burzsoázia legelőrehaladottabb és legmélyebb gondolkodóinak tanítása között, és másodszor, hogy mi az ő államról szóló tanításának lényege.

Marx tanításában a legfontosabb az osztályharc. Ezt nagyon sokszor így mondják és írják. De ez helytelen. És éppen ez a helytelen felfogás lépten-nyomon a marxizmus opportunista elferdítéséhez, olyan szellemben való meghamisításához vezet, amely a burzsoázia számára elfogadhatóvá teszi. Az osztályharcról szóló tanítást ugyanis nem Marx, hanem már Marx előtt a burzsoázia alkotta meg, és az a burzsoázia számára általában elfogadható. Aki csak az osztályharcot ismeri el, az még nem marxista, az még megmaradhat a burzsoá gondolkodás és a burzsoá politika keretein belül. A marxizmust az osztályharc tanítására korlátozni annyi, mint a marxizmust megnyirbálni, meghamisítani, arra leszűkíteni, ami a burzsoázia számára elfogadható.

Csak az marxista, aki az osztályharc elismerését kiterjeszti a proletárdiktatúra elismerésére. Ez a leglényegesebb különbség a marxista és az átlagos kispolgár (és nagypolgár) között. Ez a marxizmus valóságos megértésének és elismerésének próbaköve. És nem csoda, hogy amikor Európa történelme a munkásosztályt gyakorlatilag ez elé a kérdés elé állította, akkor nemcsak az összes opportunisták és reformisták, hanem az összes „kautskysták” (a reformizmus és marxizmus között ingadozó emberek) is szánalmas filiszternek és kispolgári demokratának bizonyultak, akik tagadják a proletariátus diktatúráját. Kautskynak „A proletariátus diktatúrája” című brossúrája, amely 1918 augusztusában, azaz jóval e könyvem első kiadása után jelent meg, mintaképe a marxizmus nyárspolgári elferdítésének és a marxizmus aljas megtagadásának, a gyakorlatban a szavakban való képmutató elismerése mellett (lásd „A proletárforradalom és a renegát Kautsky” című brossúrámát. Petrográd és Moszkva 1918).

A mai opportunizmusra legfőbb képviselőjének, Karl Kautskynak, az egykori marxistának személyében teljesen ráillik Marxnak a burzsoá álláspontra vonatkozó idézett jellemzése, mert ez az opportunizmus az osztályharc elismerésének területét a burzsoá viszonyok területére korlátozza. (Ezen a területen belül, ennek keretein belül egyetlen művelt liberális sem fog elzárkózni attól, hogy „elvileg” elismerje az osztályharcot!) Az opportunizmus az osztályharc elismerését éppen a legfőbb pontra nem terjeszti ki, tudniillik a kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet korszakára, a burzsoázia megdöntésének és teljes felszámolásának korszakára. A valóságban ez a korszak elkerülhetetlenül a példátlanul elkeseredett osztályharc időszaka, amikor ez az osztályharc eddig nem tapasztalt éles formát ölt, következésképpen ezen időszak államának is elkerülhetetlenül új módon demokratikus államnak kell lennie (a proletárok és általában a nincstelenek számára) és új módon diktatórikusnak (a burzsoázia ellen).

Továbbá a marxista államelmélet lényegét csak az sajátította el, aki megértette, hogy egy osztály diktatúrájára szüksége van nemcsak általában minden osztálytársadalomnak, nemcsak a burzsoáziát megdöntő proletariátusnak, hanem annak az egész történelmi korszaknak is, amely a kapitalizmust az „osztály nélkül társadalomtól”, a kommunizmustól elválasztja. A polgári államformák rendkívül változatosak, de lényegük  egy: mindezek az államok így vagy amúgy, de végeredményben feltétlenül burzsoá diktatúrák. Az átmenet a kapitalizmusból a kommunizmusba természetesen okvetlenül létrehozza a politikai forma óriási gazdagságát és változatosságát, de a lényeg emellett elkerülhetetlenül ugyanaz lesz: a proletariátus diktatúrája.

*Kiegyésítés a második kiadáshoz.