ÁLLAM ÉS FORRADALOM  

I.3. AZ ÁLLAM – AZ ELNYOMOTT OSZTÁLY KIZSÁKMÁNYOLÁSÁNAK ESZKÖZE

Egy, a társadalom felett álló külön közhatalom fenntartására adók és államkölcsönök kellenek.

„A közhatalomnak és az adóbehajtás jogának birtokában -- írja Engels -- a hivatalnokok már most a társadalomnak a társadalom fölött álló szerveiként jelennek meg. A szabad, önkéntes tisztelet, amellyel a nemzetségi alkotmány szerveinek adóztak, őket már nem elégíti ki, még ha meg is kaphatnák...” Kivételes törvényeket hoznak a hivatalnokok szentségéről és sérthetetlenségéről. „A leghitványabb rendőrszolgának” több a „tekintélye”, mint a nemzetségi társadalom valamennyi szervének együttvéve, de a civilizált állam hadvezére is megirigyelheti a nemzetségfőt azért „a kényszertől mentes tiszteletért”, amellyel a társadalom körülveszi.”

Itt Engels felveti a hivatalnokok, mint az államhatalom szervei kiváltságos helyzetének kérdését. Lényegesként azt emeli ki, hogy mi helyezi őket a társadalom fölé? Látni fogjuk, hogy ezt az elméleti kérdést hogyan akarta megoldani a gyakorlatban a Párizsi Kommün 1871-ben, és milyen reakciósan elködösítette Kautsky 1912-ben.

„Minthogy az állam abból a szükségből keletkezett, hogy az osztályellentéteket féken tartsa, de ugyanakkor az osztályok összeütközésének közepette keletkezett, ezért az állam rendszerint a leghatalmasabb, a gazdaságilag uralkodó osztály állama, s ez az osztály az állam révén politikailag is uralkodó osztállyá válik és ekképpen az elnyomott osztály féken tartásának és kizsákmányolásának új eszközeire tesz szert ...” Az ókori és a feudális állam volt a rabszolgák, illetve a jobbágyok kizsákmányolásának szerve, a „modern képviseleti állam pedig a tőke eszköze a bérmunka kizsákmányolására. Kivételesen azonban olyan időszakok is előfordulnak, amelyekben az egymással küzdő osztályok majdnem annyira egyensúlyban tartják egymást, hogy az államhatalom, mint látszólagos közvetítő, pillanatnyilag bizonyos ön állóságra tesz szert mindkét féllel szemben ...”  

Ilyen a XVII. és XVIII. század abszolút monarchiája, ilyen az első és második császárság bonapartizmusa Franciaországban, ilyen Bismarck Németországban.

Ilyen --tesszük mi hozzá -- a köztársasági Oroszország Kerenszkij-kormánya, amióta áttért a forradalmi proletariátus üldözésére, abban az időpontban, amikor a szovjetek a kispolgári demokraták vezetése következtében már erőtlenek, a  burzsoázia pedig még nem elég erős ahhoz, hogy egyszerűen szétkergesse őket.

A demokratikus köztársaságban folytatja Engels -- „a vagyon közvetve, de annál biztosabban gyakorolja hatalmát”, mégpedig először is „a hivatalnokok közvetlen megvesztegetése útján” (Amerika), másodszor „a kormány és a tőzsde szövetsége” útján (Franciaország és Amerika).

Jelenleg az imperializmus és a bankok uralma rendkívüli művészetté „fejlesztette” ezt a két módszert, amellyel bármely demokratikus köztársaságban védik, és érvényesítik a vagyon mindenhatóságát. Ha például Oroszországban Palcsinszkij Úr már a demokratikus köztársaság első hónapjaiban -- mondhatnók annak a házasságnak mézesheteiben, amelyet a koalíciós kormányban a „szocialista” eszerek és mensevikek a burzsoáziával kötöttek - elszabotált minden olyan rendszabályt, amely arra irányult, hogy megzabolázza a tőkéseket és megakadályozza fosztogatásaikat, megakadályozza azt, hogy a hadiszállításokkal megrabolják az államkincstárt, és ha azután a kapitalisták a kormányukból kivált Palcsinszkij urat (akít természetesen egy másik, de teljesen ugyanolyan Palcsinszkij váltott fel) 120 000 rubel évi fizetéssel járó állásocskával „jutalmazták meg” -- akkor mi ez? Közvetlen, vagy közvetett vesztegetés? a kormány és a szindikátusok szövetsége vagy „csak” baráti kapcsolat? Milyen szerepük van a Csernovoknak és Cereteliknek, Avkszentyeveknek és Szkobeleveknek ? -- „Közvetlen” vagy csak közvetett szövetségesei-e az államkincstárt megrabló milliomosoknak?

A „vagyon” mindenhatósága azért biztosítottabb a demokratikus köztársaságban, mert nem függ a politikai gépezet egyes hibáitól, a kapitalizmus rossz politikai burkától. A demokratikus köztársaság a kapitalizmus lehető legjobb politikai burka, és ezért a tőke, miután (a Palcsinszkijok, Csernovok, Ceretelik és társaik útján) birtokába vette ezt a legjobb burkot, olyan biztosan, olyan szilárdan alapozza meg hatalmát, hogy ezt a hatalmat a burzsoá-demokratikus köztársaságban a személyeknek, intézményeknek, pártoknak semmiféle változása sem ingatja meg.

Meg kell meg jegyeznünk, hogy Engels az általános választójogot is a leghatározottabban a burzsoá uralom eszközének nevezi. Az általános választójog -- mondja Engels, nyilvánvalóan számot vetve a német szociáldemokrácia sokéves tapasztalataival -- nem egyéb, mint

„a munkásosztály érettségének fokmerője. A mai államban ennél több soha nem lehet és nem is lesz.”

Az olyanfajta kispolgári demokraták, mint a mi eszereink és mensevikjeink, s ugyanúgy édestestvéreik, Nyugat-Európa szociálsovinisztái és opportunistái, éppen hogy „többet” várnak az általános választójogtól. Maguk is azt a hamis nézetet vallják és a néppel is elhitetik, hogy az általános választójog a „mai államban” valóban ki tudja fejezni a dolgozók többségének akaratát és biztosítani tudja ennek az akaratnak megvalósítását.

Mi ezt a hamis nézetet itt csak megemlíthetjük, csak utalhatunk arra, hogy Engels teljesen világos, pontos és konkrét kijelentését a „hivatalos” (azaz opportunista) szocialista pártok propagandájukban és agítációjukban lépten-nyomon elferdítik. Hogy mennyire hamis ez a nézet, amelyet Engels itt megsemmisít, azt részletesen megvilágítjuk majd Marxnak és Engelsnek a „mai” államról vallott nézeteinek további ismertetése során.

Engels nézeteít legnépszerűbb művében a következő szavakban foglalja össze:

„Az állam tehát nem öröktől fogva létezik. Voltak társadalmak, amelyek megvoltak nélküle is, amelyeknek államról és államhatalomról sejtelmük sem volt. A gazdasági fejlődés bizonyos fokán, amellyel szükségszerűen velejárt a társadalom osztályokra szakadása, e szakadás következtében az állam szükségességgé vált. Most gyors léptekkel közeledünk a termelés fejlődésének olyan fokához, amelyen ezeknek az osztályoknak a léte nemcsak nem szükségszerűség többé, hanem a termelés határozott akadályává válik. Eltűnésük tehát ugyanolyan elkerülhetetlen, amilyen egykor keletkezésük volt. Velük együtt elkerülhetetlenül eltűnik az állam. „A társadalom, amely a termelést a termelők szabad és egyenlő társulása alapján újjászervezi, az egész államgépezetet oda helyezi, ahová akkor való lesz: a régiségek múzeumába, a rokka és a bronzbalta mellé.”

A mai szociáldemokrácia propaganda- és agítációs irodalmában nem valami gyakran találkozunk ezzel az idézettel. De még akkor is, ha találkozunk vele, legtöbbször úgy idézik, mintha szentkép előtt hajlonganának, azaz csak azért, hogy hivatalosan kifejezésre juttassák Engels iránti tiszteletüket, és nem is próbálják elképzelni, hogy a forradalomnak milyen hatalmas erejű lendülete szükséges ahhoz, hogy „az egész államgépezetet a régiségek múzeumába helyezzük”. Többnyire még azt sem látjuk, hogy megértenék, mit is nevez Engels államgépezetnek.