ÁLLAM ÉS FORRADALOM  

III.2.  MIVEL KELL HELYETTESÍTENI AZ ÖSSZETÖRT ÁLLAMGÉPEZETET?

Erre a kérdésre Marx l847-ben a „Kommunista Kiáltvány”-ban még egészen elvont feleletet adott, helyesebben olyat, amely rámutat ugyan a feladatokra, de nem megoldásuk eszközeire. A „Kommunista Kiáltvány” felelete az volt, hogy az államgépezetet a „proletariátus uralkodó osztállyá szervezésével”, a „demokrácia kivívásával” kell helyettesíteni.  

Marx nem bocsátkozott utópiákba és a tömegmozgalom tapasztalataitól várt feleletet arra a kérdésre, hogy milyen konkrét formákat fog ölteni a proletariátusnak mint uralkodó osztálynak ez a szervezete, és hogyan kapcsolódik majd össze ez a szervezet a „demokrácia” legteljesebb és legkövetkezetesebb „kivívásával”.

A Kommün tapasztalatait, bármilyen csekélyek voltak is, Marx a „Polgárháború Franciaországban” című művében a legfigyelmesebb elemzésnek veti alá. Ennek a műnek legfontosabb részeit az alábbiakban idézzük: A XIX. században kifejlődött a középkorből származó „központosított államhatalom, mindenütt jelenlevei szerveivel — az állandó hadsereggel, a rendőrséggel, a bürokráciával, a papsággal és a bírói karral”. A tőke és a munka közötti osztályellentét fejlődésével „az államhatalom mindinkább a munkásosztály elnyomására szervezett közhatalomnak, az osztályuralom gépezetének a jellegét öltötte  magára. Minden forradalom után, amely az osztályharc haladó fázisát jelzi, egyre élesebben domborodik ki az államhatalom merőben elnyomó jellege.” Az l848-l849-es forradalom után az államhatalom „a tőke nemzeti fegyverévé” válik „a munka ellen”. A második császárság még jobban megszilárdítja ezt az állapotot.

„A császárságnak egyenes ellentéte volt a Kommün.” „A Kommün határozott formája volt” „egy olyan köztársaságnak, amely nemcsak az osztályuralom monarchikus formáját, hanem magát az osztályuralmat is kiküszöbölné...”

Miben állott a proletár szocialista köztársaságnak e „határozott” formája? Milyen volt az állam, melynek kialakítását a Kommün megkezdte?

„... A Kommün első rendelete ... az állandó hadseregnek a megszüntetése és a felfegyverzett néppel való helyettesítése volt ... ”  

Ez a követelés ma megvan minden párt programjában, amely szocialistának akarja nevezni magát. De hogy mennyit érnek programjaik, azt a legvilágosabban eszerjeink és mensevikjeink viselkedéséből láthatjuk, akik éppen a február 27-i forradalom után lemondtak ennek a követelésnek gyakorlati valóra váltásáról !

„...A Kommün általános választójog alapján Párizs különböző kerületeiben megválasztott felelős és bármikor elmozdítható városi tanácsnokokból alakult. Többségük természetszerűleg munkásokból vagy a munkásosztály elismert képviselőiből állott..”

„A rendőrséget, amely eddig a központi kormány eszköze volt, azonnal megfosztották minden politikai jellegétől, és a Kommün felelős és bármikor elmozdítható szervévé változtatták ... Ugyanígy a közigazgatás valamennyi többi ágának hivatalnokait is... A Kommün tagjaitól kezdve lefelé mindenkinek munkás-munkabérért kellett ellátnia a közszolgálatot. A magas állami méltóságok szerzett jogai és reprezentációs költségei eltűntek ezekkel a magas méltóságokkal együtt . Mihelyt az állandó hadsereget és a rendőrséget, a régi kormányzat fizikai erejének alkotóelemeit eltávolította, a Kommün azonnal hozzálátott, hogy az elnyomás szellemi erejet, a »papi hatalmat« megtörje. A bírósági tisztviselőket megfosztották látszatfüggetlenségüktől, választottak, felelősek és elmozdíthatók lettek...”

A Kommün tehát az összetört államgépezetet látszólag „csak” teljesebb demokráciával helyettesítette: megszüntette az állandó hadsereget, választhatóvá, és elmozdíthatóvá tett minden hivatalos személyt. A valóságban azonban ez a „csak” bizonyos fajtájú intézményeknek elvileg másfajta intézményekkel való gigantikus arányú felváltását jelenti. Éppen itt figyelhetjük meg egyik esetét „a mennyiség minőségbe való átcsapásának”: a demokrácia, amelyet az elképzelhető legnagyobb tökéletességgel és következetésséggel hajtának végre, burzsoá demokráciából proletárdemokráciává változik át, államból (= egy bizonyos osztály elnyomására szolgáló külön hatalomból) olyasvalamivé lesz, ami tulajdonképpen már nem állam.

A burzsoáziának és a burzsoázia ellenállásának elnyomására meg mindig szükség van. Különösen szükséges volt ez a Kommün számára, és vereségének egyik oka éppen az, hogy ezt nem elég határozottan tette. De az elnyomó szerv itt már a lakosság többsége, nem pedig a kisebbség, mint eddig mindenkor — a rabszolgaság, a jobbágyság és a bérrabszolgaság idejében egyaránt. Ámde mihelyt a nép többsége maga nyomja el elnyomóit, akkor már nincs szükséges az elnyomáshoz „külön hatalomra”! Ebben az értelemben az állam kezd elhalni. A kiváltságos kisebbség külön intézményei (kiváltságos hivatalnokok, az állandó hadsereg parancsnoksága) helyett maga a többség közvetlenül hajthatja végre az elnyomást és minél inkább vesz részt az egész nép az államhatalom funkcióinak gyakorlásában, annál kevésbé lesz szükség erre a hatalomra.

Ebből a szempontból különösen figyelemre méltó a Kommünnek Marx által kiemelt egyik rendelkezése: a mindenféle reprezentációs pénzek kiutalásának és a hivatalnokok mindenfajta pénzbeli kiváltságainak megszüntetése, valamennyi köztisztviselő fizetésének leszállítása a „munkás-munkabér” színvonalára. Éppen itt nyilvánul meg legszembetűnőbben a fordulat — a burzsoá demokráciától a proletárdemokráciához, az elnyomók demokráciájától az elnyomott osztályok demokráciájához, az államtól mint bizonyos osztály elnyomására szolgáló „külön hatalomtól” , ahhoz hogy a nép többségének, a munkásoknak és parasztoknak közös hatalmával nyomják el az elnyomókat. És Marx tanításainak éppen ezt a különösen szemléltető, az állam kérdésében talán legfontosabb pontját felejtették el a legjobban! A népszerű kommentárokban — melyeknek se szeri, se száma — erről nem beszélnek. A „szokás” az, hogy erről hallgatnak, mintha valami idejétmúlt „naivitásról” volna szó, körülbelül úgy, ahogy a keresztények, miután a kereszténység államvallássá lett, „megfeledkeztek” a demokratikus forradalmi szellemtől áthatott őskereszténység „naivitásáról”

A legmagasabb állami tisztviselők fizetésének csökkentése „egyszerűen” a naiv és primitív demokrácia követelésének látszik. A legújabb opportunizmus egyik „megalapítója”, Eduard Bernstein, egykori szociáldemokrata, nemegyszer gyakorolta magát a „primitív” demokratizmus fölötti lapos burzsoá gúnyolódások szajkózásában. Hasonlóan az összes opportunistákhoz, így a mostani kautskystákhoz is, egyáltalán nem értette meg, hogy először is, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet lehetetlen anélkül, hogy bizonyos fokig „vissza” ne térnénk a „primitív” demokratizmushoz (hiszen máskülönben hogyan lehetne áttérni arra, hogy az állami funkciókat a lakosság többsége, sőt kivétel nélkül az egész lakosság gyakorolja?), másodszor pedig, hogy a kapitalizmus és a kapitalista kultúra fölé épített „primitív demokratizmus” nem azonos az ősidők vagy a kapitalizmus előtti idők primitív demokratizmusával. A kapitalista kultúra megteremtette a nagyüzemeket, a gyárakat, a vasutakat, a postát, a telefont stb., s ezen az alapon a régi „államhatalom” funkcióinak túlnyomó többsége annyira leegyszerűsödött és a nyilvántartás, bejegyzés, ellenőrzés. olyan egyszerű műveleteire redukálható, hogy ezeket a funkciókat minden írni-olvasni tudó ember elvégezheti, hogy ezeket a funkciókat feltétlenül el lehet végezni közönséges „munkás-munkabérért”, és hogy ezektől a funkcióktól teljesen el lehet (és el is kell) venni a kiváltságos, a „főnökösködő” jellegnek még az árnyékát is.

A köztisztviselők teljes választhatósága, az, hogy bármikor kivétel nélkül valamennyien elmozdíthatók, hogy fizetésüket leszállítják a közönséges „munkás-munkabér” színvonalára — ezek egyszerű és „magától értetődő” demokratikus rendszabályok, amelyeknél teljesen egybeesnek a munkásoknak és a parasztok többségének érdekei, s amelyek egyben hidat vernek a kapitalizmustól a szocializmushoz. Ezek a rendszabályok a társadalomnak állami, tisztán politikai átalakítására vonatkoznak, de teljes értelmükhöz és jelentőségükhöz természetesen csak a „kisajátítók kisajátításának” megvalósításával vagy előkészítésével kapcsolatban jutnak, azaz akkor, ha a termelési eszközök kapitalista magántulajdonból társadalmi tulajdonba mennek át.

„A Kommün – írta Marx — valóra váltotta a burzsoá forradalmak jelszavát — az olcsó kormányzatot azáltal, hogy kiküszöbölte a két legnagyobb kiadási forrást, az állandó hadsereget és az állami hivatalnoksereget.”  

A parasztságnak éppúgy, mint a kispolgárság többi rétegének is, csak elenyésző kisebbsége ,,emelkedik fel”, „viszi valamire” a szó polgári értelmében, azaz válik vagy jómódú emberré, burzsoává, vagy jól kereső és kiváltságos helyzetben levő hivatalnokká. A parasztság óriási többségét minden olyan kapitalista államban, ahol egyáltalán van parasztság (és ilyen a kapitalista országok többsége), a kormány elnyomja, s a parasztság a kormány megdöntésére vágyik, „olcsó kormányra vágyik. Ezt csak a proletariátus valósíthatja meg, és azzal, hogy megvalósítja, egy lépéssel közeledik az állam szocialista átalakítása felé.