A PROLETÁRFORRADALOM ÉS A RENEGÁT KAUTSKY 

1. HOGYAN CSINÁLT KAUTSKY MARXBÓL TUCATLIBERÁLIST

Az alapvető kérdés, amellyel Kautsky brosúrájában foglalkozik, a proletárforradalom legfőbb tartalmának, nevezetesen a proletariátus diktatúrájának kérdése. Olyan kérdés ez, melynek roppant nagy jelentősége van minden ország számára, különösen a fejlett országok számára, különösen a hadviselő országok számára, különösen napjainkban. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egész proletár osztályharcnak ez a legfőbb kérdése. Ezért nagy figyelmet kell fordítanunk rá.

Kautsky a kérdést úgy teszi fel, hogy „a két szocialista irányzat” (vagyis a bolsevikok és a nem bolsevikok) „ellentéte - két gyökerében különböző módszer: a demokratikus és a diktatórikus módszer ellentéte” (3. old.).

Mellékesen megjegyezzük, hogy amikor Kautsky az oroszországi nem bolsevikokat, vagyis a mensevikeket és az eszereket szocialistáknak nevezi, akkor az elnevezésükből, vagyis a szóból indul ki, nem pedig abból, hogy ezek milyen tényleges helyet foglalnak el a proletariátusnak a burzsoázia elleni harcában. Micsoda nagyszerű megértése és alkalmazása ez a marxizmusnak! De erről majd alább szólunk részletesebben.

Most azt kell elővennünk, ami a legfontosabb: Kautsky nagy felfedezését a „demokratikus és a diktatórikus módszer” „gyökeres ellentétéről”. Ez a kérdés veleje. Ebben rejlik Kautsky brosúrájának lényege. Ez pedig olyan szörnyűséges elméleti zűrzavar, a marxizmusnak olyan teljes megtagadása., hogy – el kell ismernünk - Kautsky messze túlszárnyalta Bernsteint.

A proletárdiktatúra. kérdése annak a kérdése, hogy mi a viszonya a proletár államnak a burzsoá államhoz, a proletár demokráciának a burzsoá demokráciához. Úgy vélné az ember, hogy ez a napnál is világosabb. Kautsky azonban, akár valamiféle gimnáziumi tanár, aki kiszikkadt a történelem tankönyvek ismételgetésében, konokul hátat fordít a XX. századnak, arccal a XVIII. század felé fordul és századszor, hihetetlenül unalmasan, rengeteg paragrafuson keresztül rágódik és csámcsog a polgári demokráciának az abszolutizmushoz és a középkorhoz való viszonyáról szóló régi zagyvaságokon!

Valóban, mintha álmában kérődzne!

Hiszen ez annak a jele, hogy egyáltalán nem érti, miről is van szó. Csak mosolyra késztetnek Kautsky erőlködései, amikor úgy akarja feltüntetni a dolgot, hogy vannak emberek, aki „a demokrácia megvetését” prédikálják (11. old.) stb. Ilyen sületlenségekkel kénytelen Kautsky elködösíteni és összezavarni a kérdést, mert liberális módra a demokráciáról általában, nem pedig a burzsoá demokráciáról beszél, sőt kerüli ezt a pontos osztályfogalmat és a „szocializmus előtti” demokráciáról igyekszik beszélni. Brosúrájának csaknem egyharmadát – 63 oldalból 20-at” – fordította ez a szószátyár erre a fecsegésre, amely igen kellemes a burzsoázia fülének, mert egyértelmű a burzsoá demokrácia szépítgetésével és elködösíti a proletárforradalom kérdését.

De Kautsky brosúrájának címe mégiscsak  „A proletariátus diktatúrája”. Közismert dolog, hogy Marx tanának éppen ez a lényege. És Kautsky, a tárgytól eltérő hosszas fecsegés után, kénytelen volt idézni Marx szavait a proletárdiktatúráról.

De ahogyan ezt a „marxista” Kautsky csinálja, „az már színtiszta komédia! Hallgassák meg: „Ez a felfogás” (amelyben Kautsky a demokrácia megvetését látja) „Karl Marx egyetlen szavára támaszkodik” – szó szerint ezt mondja Kautsky a 20. oldalon. A 60. oldalon pedig ezt már olyan formában ismétli, hogy (a bolsevikoknak) „a kellő időben eszükbe jutott az a szócska” (szó szerint így!! des Wörtchens) „amelyet Marx 1875-ben egy alkalommal egy levelében a proletárdiktatúrával kapcsolatban elejtett”.

Lássuk Marxnak ezt a „szócskáját”:

„A tőkés és a kommunista társadalom között van egy időszak, melyben a tőkés társadalom forradalmi úton kommunista társadalommá alakul át. Ennek megfelel egy politikai átmeneti időszak is, amelynek az állama nem lehet egyéb, mint a proletariátus forradalmi diktatúrája.” 

Először is Marxnak ezt a híres fejtegetését, amelyben egész forradalmi tanát összegezi, „egy szónak” vagy éppen „szócskának” nevezni egyértelmű a marxizmus kigúnyolásával, egyértelmű a marxizmus teljes megtagadásával. Nem szabad elfelejteni, hogy Kautsky csaknem betéve tudja Marxot, hogy Kautsky valamennyi írása azt mutatja, hogy az íróasztalában vagy a fejében számos fiók van, s ezekben a legakkurátusabban és az idézgetés számára a legalkalmasabb módon el van rendezve mindaz, amit Marx írt. Lehetetlen, hogy Kautsky ne tudná, hogy Marx is, Engels is mind leveleikben, mind nyomtatásban megjelent műveikben a Kommün előtt is, de különösen a Kommün után sokszor beszéltek a proletariátus diktatúrájáról. Lehetetlen, hogy Kautsky ne tudná, hogy ez a formula: „a proletariátus diktatúrája” csak történelmileg konkrétabb és tudományosan pontosabb kifejtése a proletariátus ama feladatának, hogy „szétzúzza” a burzsoá államgépezetet, amelyről (erről a feladatról) az 1848-as és még inkább az 1871-es forradalom tapasztalatait szem előtt tartva Marx is, Engels is 1852-től 1891-ig, negyven esztendőn keresztül beszélnek.

Mivel magyarázható, hogy Kautsky, a marxizmus e betűrágója a marxizmust ily szörnyen meghamisítja. Ha e jelenség filozófiai alapjairól beszélünk, akkor az egész dolog visszavezethető a dialektikának eklekticizmussal és szofisztikával való felcserélésére. Kautsky nagy mestere az ilyen felcserélésnek. 

Ha a gyakorlati politika szempontjából nézzük a dolgot, akkor ez nem egyéb, mint polgári meghunyászkodás az opportunisták, azaz végeredményben a burzsoázia előtt. Kautsky, a háború kitörése óta egyre gyorsabb ütemben emelkedett a legnagyobb tökélyre abban a művészetben, hogy szavakban marxista, a valóságban pedig a burzsoázia lakája legyen.

Még jobban meggyőződünk erről, ha megnézzük, milyen nagyszerűen „megmagyarázta” Kautsky Marxnak a proletariátus diktatúrájáról mondott “szócskáját” Hallgassuk csak meg:

„Marx, sajnos, elmulasztotta annak részletesebb kifejtését, hogy miképpen képzeli el ezt a diktatúrát... “ (Ez egy renegátnak az első betűtől az utolsóig hazug állítása, mert hiszen Marx és Engels igenis számos igen részletes útmutatást adtak, s ezeket Kautsky, a marxizmus betűrágója tudatosan elhallgatja. „A diktatúra szó betű szerint a demokrácia megsemmisítését jelenti. De természetesen betű szerinti értelmében ez a szó jelenti egyetlen személy egyeduralmát is, akit nem köt semmiféle törvény. Egyeduralmat jelent, amely abban különbözik a despotizmustól, hogy nem állandó állami berendezkedésnek, hanem átmeneti szükségrendszabálynak szánják. 

Az a kifejezés, hogy a »proletariátus diktatúrája«, vagyis nem egy személy, hanem egy osztály diktatúrája, eleve kizárja azt, hogy Marx itt a szó betű szerinti értelmében vett diktatúrára gondolt volna.

Ő itt nem kormányzati formáról, hanem arról az állapotról beszélt, amelynek szükségképpen be kell következnie mindenütt, ahol a proletariátus meghódította hódította a politikai hatalmat. Hogy Marx itt nem kormányzati formára gondolt, ezt már az is bizonyítja, hogy az ő véleménye szerint Angliában és Amerikában az átmenet végbemehet békésen, azaz demokratikus úton." (20. old.)

Szándékosan idéztük ezt az egész fejtegetést, hogy az olvasó világosan láthassa, milyen módszerekkel operál Kautsky, a „teoretikus".

Kautsky a diktatúra „szó” meghatározásából kiindulva kívánt a kérdéssel foglalkozni.

Rendben van. Mindenkinek szent joga, hogy valamely kérdéshez úgy nyúljon hozzá, ahogy kedve tartja. Csakhogy különbséget kell tennünk a között, ha valaki komolyan és becsületesen, vagy pedig becstelenül nyúl hozzá egy kérdéshez. Aki ilyen kérdésfelvetés mellett komolyan akar foglalkozni a dologgal, annak meg kellene adnia a maga meghatározását a „szó”-ról. Akkor a kérdés világosan és nyíltan volna felvetve. Kautsky ezt nem teszi. „A diktatúra szó írja - betű szerint a demokrácia megsemmisítését jelenti."

Először is, ez nem meghatározás. Ha Kautskynak kedve tartja, hogy il. diktatúra fogalmának meghatározása alól kibújjon, akkor miért kellett éppen ilyen módon megfognia a dolgot.

Másodszor, ez nyilvánvalóan nem igaz. A liberális természetesnek tartja, hogy az általában vett „demokráciáról” beszéljen. A marxista sohasem felejti el megkérdezni: „melyik osztály számára?" Mindenki tudja például - és ezt a „történész" Kautsky is tudja -, hogy az ókorban a rabszolgák felkelései, sőt már erős forrongásaik is egy csapásra felfedték az ókori állam lényegét, felfedték, hogy az a rabszolgatartók diktatúrája. Vajon ez a diktatúra megsemmisítette-e a demokráciát a rabszolgatartók körében, az ő számukra? Mindenki tudja, hogy nem.

A „marxista” Kautsky szörnyű sületlenséget és valótlanságot mondott, mert „megfeledkezett" az osztályharcról...

Hogy Kautsky liberális és hazug állítását marxista és igaz állítássá tegyük, ezt kell mondanunk: a diktatúra nem jelenti feltétlenül a demokrácia megsemmisítését annak az osztálynak a számára, amely ezt a diktatúrát más osztályok felett gyakorolja, de fel¬tétlenül a demokrácia megsemmisítését jelenti (vagy igen lényeges korlátozását, ami szintén a megsemmisítésnek egy formája) azon osztály számára, amely felett, vagy amely ellen a diktatúrát gyakorolják.

De bármennyire igaz is ez az állítás, mégsem adja meg a diktatúra meghatározását.

Vizsgáljuk meg Kautsky következő mondatát:

„...De természetesen betű szerinti értelmében ez a szó jelenti egyetlen személy egyeduralmát is, akit nem köt semmiféle törvény... "

Vak tyúk is talál szemet, ha soká kapirgál. Kautsky is belebotlott véletlenül egy helyes gondolatba (abba ugyanis, hogy a diktatúra olyan hatalom, amelyet nem köt semmiféle törvény), de mégsem határozta meg a diktatúra fogalmát és ezenkívül olyan nyilvánvaló történeti valótlanságot mondott, hogy a diktatúra egy személy hatalmát jelenti. Ez nyelvtanilag sem igaz, mert diktatúrát gyakorolhat egy kis csoport is, egy oligarchia is, egy osztály is stb.

Kautsky a továbbiakban azt fejtegette, hogyan különbözik a diktatúra a despotizmustól, de erre a fejtegetésére, noha az nyilvánvalóan helytelen, nem fogunk kitérni, mert egyáltalán nem vonatkozik a bennünket érdeklő kérdésre. Ismerjük Kautskynak azt a hajlamát, hogy a XX. századtól a XVIII. századhoz forduljon vissza, a XVIII. századtól pedig az ókorhoz, s reméljük, hogy a német proletariátus a diktatúra kivívása után méltányolni fogja ezt a hajlamát és berakja Kautskyt, teszem azt, egy gimnáziumba az ókori történelem tanárának. A proletárdiktatúra meghatározása elől a despotizmusról szóló bölcselkedéssel kitérni – ez vagy határtalan ostobaság, vagy igen ügyetlen csalás. 

Végül is az derül ki, hogy Kautsky, aki nekidurálta magát, hogy a diktatúráról beszéljen, sok feltűnő valótlanságot fecsegett össze, de semmiféle meghatározást sem adott! Pedig anélkül, hogy saját szellemi képességeire kellett volna bíznia magát, igénybe vehette volna emlékezőtehetségét és előkotorhatta volna a “fiókokból” mindazokat az eseteket, amelyekben Marx a diktatúráról beszél. 

Akkor bizonyára vagy a következő, vagy a lényegében ezzel azonos meghatározásra akadt volna: A diktatúra közvetlenül az erőszakra támaszkodó hatalom, amelyet semmiféle törvény nem köt. A proletariátus forradalmi diktatúrája olyan hatalom, melyet a proletariátus a burzsoáziával szemben alkalmazott erőszakkal vívott ki és tart fenn, olyan hatalom, amelyet semmiféle törvény nem köt.

És ezért az egyszerű igazságért, amely minden öntudatos munkás számára (aki a tömegeket képviseli, nem pedig tőkések által megvásárolt nyárspolgár csürhe felső rétegét, mint amilyenek valamennyi ország szociálimperialistái ) világos, mint a nap, ezért a felszabadulásukért harcoló kizsákmányoltak minden képviselője előtt nyilvánvaló igazságért, ezért a minden marxista számára vitán felül álló igazságért a nagy tudományú Kautsky úrral “késhegyig menő harcot” kell folytatni! Mivel magyarázható ez? Azzal a lakájszellemmel, amely átitatta a II. Internacionálé vezéreit, akik a burzsoázia szolgálatában álló, megvetésre méltó árulókká váltak.

Először Kautsky csalt, olyan nyilvánvaló ostobaságot állítva, hogy a diktatúra szó szerinti értelmében személyes diktátort jelent, utána pedig - e csalás alapján! - kijelenti, hogy Marx szavait az osztály diktatúrájáról “tehát” nem szó szerint kell értenünk (hanem úgy, hogy a diktatúra nem a forradalmi erőszakot jelenti, hanem a többség „békés” megnyerését a burzsoá - ezt jól jegyezzük meg – „demokrácia” viszonyai között).

Kiderül tehát, hogy meg kell különböztetni az „állapotot” a „kormányzati formától”. Bámulatosan mély értelmű megkülönböztetés, éppen olyan, mintha egy ostobaságokat fecsegő ember butaságának „állapotát” megkülönböztetnénk butaságának „formájá”-tól!

Kautskynak szüksége van arra, hogy a diktatúrát az „uralom állapotaként” (ezt a kifejezést szó szerint használja mindjárt a következő, 21. oldalon) magyarázza, mert ebben az estben eltűnik a forradalmi erőszak, eltűnik az erőszakos forradalom. Az uralom állapota olyan állapot, amelyben minden többség lenni szokott… a „demokráciában”! Ennek a szélhámos bűvészmutatványnak a segítségével szerencsésen eltűnik a forradalom!

De ez a csalás túlságosan otromba és nem menti meg Kautskyt. Hiába, kibújik a szeg a zsákból, nem lehet eltitkolni azt, hogy a diktatúra olyan, a renegátok számára kellemetlen „állapotot” tételez fel és jelent, amikor az egyik osztály a másik osztály felett forradalmi erőszakot gyakorol „állapot” és a „kormányzati forma” közötti megkülönböztetés ostoba volta kiütközik. Háromszoros ostobaság ebben az esetben kormányzati formáról beszélni, hiszen minden gyerek tudja, hogy a monarchia és a köztársaság különböző kormányzati formák. Kautsky úr számára bizonyítani kell, hogy ez a két kormányzati forma éppúgy, mint valamennyi más átmeneti „kormányzati forma” a kapitalizmusban csupán a burzsoá államnak, vagyis a burzsoázia diktatúrájának válfaja.

Végül kormányzati formákról beszélni nemcsak buta, hanem otromba meghamisítása is Marxnak, aki itt a napnál világosabban az állam formájáról, vagy típusáról, nem pedig kormányzati formáról beszél. A proletárforradalom lehetetlen a polgári államgépezet erőszakos szétrombolása és olyan újjal való felváltása nélkül, amely Engels szavai szerint már nem is volt állam a szó tulajdonképpeni értelmében”. Kautsky kénytelen mindezt elködösíteni, kénytelen összevissza hazudozni- ezt követi renegát álláspontja.

Nézzük csak, micsoda szánalmas kibúvókat keres.

Az első kibúvó: „...Hogy Marx itt nem kormányzati formára gondolt, ezt már az is bizonyítja, hogy az ő véleménye szerint Angliában és Amerikában az átmenet végbemehet békésen, azaz demokratikus úton….”

A kormányzati formának ehhez a világon semmi köze sincs, mert vannak olyan monarchiák, amelyek nem tipikus polgári államok, mert például a militarizmus hiánya jellemzi őket, és vannak olyan köztársaságok, amelyek e tekintetben teljesen tipikusak, mert például van militarizmusuk és bürokráciájuk. Ez közismert történelmi és politikai tény, és ezt Kautskynak nem sikerül meghamisítania.

Ha Kautsky komolyan és becsületesen akarna érvelni, ezt a kérdést vetné fel önmagának: vannak e a történelemnek a forradalomra vonatkozó olyan törvényei, amelyek alól nincs kivétel? A válasz ez lenne: nem, ilyen törvények nincsenek. Az ilyen törvények csak a tipikust tartják szem előtt, azt, amit Marx egy helyütt „ideálisnak” nevezett egy átlagos, normális, tipikus kapitalizmus értelmében.

Továbbá, volt e a hetvenes években olyasvalami, ami Angliát és Amerikát ebben a vonatkozásban kivétellé tette? Mindenki előtt, aki némileg ismeri azokat a követelményeket, amelyek a tudomány a történelmi kérdések terén felállít, világos, hogy ezt a kérdést okvetlenül fel kell vetni. Ha nem vetjük fel, akkor meghamisít juk a tudományt, akkor szofizmákkal játszadozunk. De ha felvetettük ezt a kérdést, nem lehet kétséges a válasz: a proletariátus forradalmi diktatúrája erőszak a burzsoáziával szemben; ezt az erőszakot pedig, mint ezt Marx és Engels igen részletesen és ismételten megvilágították (különösen „A polgárháború Franciaországban” című műben és ennek előszavában), különösképpen az teszi szükségessé, hogy fennáll a militarizmus és a bürokrácia. És éppen ezek az intézmények, éppen Angliában és Amerikában, éppen a XIX. század hetvenes éveiben, amikor Marx a fenti megjegyzést tette, nem voltak meg! (Most viszont Angliában is, Amerikában is megvannak.) 

Kautsky minden lépésnél a szó szoros értelmében csalni kénytelen, hogy renegátságát leplezze. És figyeljük csak, hogyan mutatta meg itt akaratlanul szamárfüleit: azt írta, hogy „békésen, azaz demokratikus úton”!!

A diktatúra meghatározásánál Kautsky minden erejéből azon volt, hogy elrejtse az olvasó előtt e fogalom alapvető ismertetőjelét: a forradalmi erőszakot. Most azonban az igazság napvilágra került: a békés és az erőszakos átalakulás ellentétéről van szó.

Itt van a kutya eltemetve. Valamennyi kibúvóra, szofizmára, alávaló hamisításra csak azért van szüksége Kautskynak, hogy ne kelljen beszélnie az erőszakos forradalomról, hogy leplezze azt a tényt, hogy megtagadta a forradalmat és átállt a liberális munkás politika, vagyis a burzsoázia oldalára. Itt van a kutya eltemetve.

A „történész” Kautsky olyan szemérmetlenül meghamisítja a történelmet, hogy “megfeledkezik” a legfontosabbról: a premonopolista kapitalizmust, amely fejlődésének csúcspontját éppen a XIX. század hetvenes éveiben érte el – alapvető gazdasági sajátosságai következtében, amelyek Angliában és Amerikában különösen tipikus módon jutottak kifejezésre, viszonylag igen nagy béke – és szabadságszeretet jellemezte. Az imperializmust ellenben, vagyis a monopolkapitalizmust, amely csak a XX. században érett meg végleg, alapvető gazdasági sajátosságai folytán a legkevésbé a béke- és szabadságszeretet s a leginkább a militarizmusnak igen nagyfokú és mindenütt észlelhető fejlődése jellemzi. Aki ezt „nem veszi észre”, amikor azt latolgatja, hogy mennyire tipikus vagy valószínű a békés, illetve az erőszakos átalakulás – az a burzsoázia legközönségesebb lakájának színvonalára süllyedt.

A második kibúvó. A Párizsi Kommün a proletariátus diktatúrája volt, holott általános szavazással, vagyis a burzsoázia szavazati jogának megvonása nélkül, vagyis „demokratikusan” választották. És Kautsky diadalmasan állapítja meg: “ „... A proletariátus diktatúrája Marx számára” (vagy: Marx szerint) „olyan állapot volt, amely szükségszerűen következik a tiszta demokráciából, ha a proletariátus túlsúlyban van” (bei überwiegendem Proletariat, S. 21.).

Kautskynak ez az érve olyan mulatságos, hogy az ember igazán valóságos embarras des richesses-t érez (az ellenvetések bősége folytán zavarba jön). Először is, köztudomású, hogy a burzsoázia színe-virága, vezérkara, felső rétege Párizsból Versailles-ba menekült. Versailles-ban volt a „szocialista” Louis BIanc, ami többek között bizonyítja, milyen hazug Kautskynak az az állítása, hogy a Kommünben a szocializmus „valamennyi irányzata” részt vett. Nem nevetséges-e Párizs lakosainak két egymással hadakozó táborra való szakadását, amely közül az egyik az egész harcos, politikailag aktív burzsoáziát egyesítette, úgy feltüntetni, mint „tiszta demokráciát” „általános szavazással”?

Másodszor, a Kommün úgy harcolt Versailles ellen, mint Franciaország munkáskormánya a burzsoá kormány ellen. Mi köze ennek a „tiszta demokráciához” és az „általános szavazáshoz”, amikor Párizs Franciaország sorsa felől döntött? És amikor Marx azt mondotta, hogy a Kommün hibát követett el, mert nem foglalta le a bankot, amely egész Franciaország tulajdona volt, vajon akkor-Marx a „tiszta demokrácia” elveiből és gyakorlatából indult -e ki??

Bizony meglátszik, hogy Kautsky olyan országban ír, ahol a rendőrség megtiltja az embereknek, hogy „csoportosulva” nevessenek, különben Kautskyt megölné a nevetés.

Harmadszor. Tisztelettel bátorkodom a Marxot és Enge1st betéve tudó Kautsky úrnak emlékezetébe idézni, hogyan ítélte meg a Kommünt Engels... a „tiszta demokrácia” szempontjából:

„Hát sohasem láttak-e ezek az urak (a tekintélyellenesek) forradalmat? A forradalom minden bizonnyal a leginkább tekintélyen alapuló dolog a világon; olyan cselekedet, amellyel a lakosság egyik része puskák, szuronyok és ágyúk – tehát igen tekintélyt parancsoló eszközök – segítségével rákényszeríti akaratát a másik részre; s a győztes pártnak ... uralmát annak a félelemnek a segítségével kell fenntartania, amelyet fegyverei a reakciósokban keltenek. Tartott volna-e a Párizsi Kommün egyetlen napig is, ha nem használta volna fel ft burzsoákkal szemben a felfegyverzett nép tekintélyét?! Nem inkább azt vethetjük-e a szemére, hogy nem eléggé használta fel ezt a tekintélyt?”

Nesze neked „tiszta demokrácia”! Hogy kinevette volna Engels azt a bárgyú nyárspolgárt, azt a „szociáldemokratát” (ahogy ezt a szót az 1840-es években Franciaországban és az 1914-1918-as években egész Európában értették), akinek eszébe jutott volna, hogy osztályokra tagozódó társadalomban általában „tiszta demokráciáról” beszéljen!

De elég. Lehetetlenség felsorolni minden egyes ostobaságot, melyet Kautsky nem átall kimondani, hiszen' minden mondatában ott tátong a renegátság feneketlen szakadéka.

Marx és Engels igen behatóan elemezték a Párizsi Kommünt és rámutattak arra, hogy éppen az volt az érdeme, hogy megkísérelte a „kész államgépezet” összetörését, szétzúzását. Marx és Engels ezt a megállapítást annyira fontosnak tartották, hogy 1872-ben a „Kommunista Kiáltvány” (egyes részeiben) „elavult” programjában csak ezt a módosítást iktatták be.  Marx és Engels kimutatták, hogy a Kommün megsemmisítette a hadsereget és a bürokráciát, megsemmisítette a parlamentarizmust, szétrombolta az „élősdi kinövést – az államot” stb., és a bölcs Kautsky, fejére húzva hálósipkáját, ismét elmondja, amit ezerszer elmondtak a liberális professzorok – a „tiszta demokráciáról” szóló dajkameséket.

Nem hiába mondta Rosa Luxemburg 1914. augusztus 4-én, hogy a német szociáldemokrácia most bűzlő hulla.

A harmadik kibúvó. „Ha a diktatúráról, mint kormányzati formáról beszélünk, nem beszélhetünk osztálydiktatúráról. Mert osztály,  amint már megjegyeztük, csak uralkodhat, de nem kormányozhat...” Csupán „szervezetek” vagy “pártok” kormányoznak.

Összezavarja, istentelenül összezavarja a dolgokat, „okleveles zavarkeltő” uram! A diktatúra nem „kormányzati forma”, ez nevetséges ostobaság. Marx sem „kormányzati formáról”, hanem államformáról, vagy államtípusról beszél.  Ez korántsem ugyanaz, korántsem ugyanaz. És egyáltalán nem igaz az sem, hogy egy osztály nem kormányozhat; ilyen badarságot csak „parlamenti kretén” mondhat, aki a burzsoá parlamenten kívül semmit sem lát, aki a „kormányzó pártokon” kívül semmit sem vesz észre. Bármely európai országban találhat Kautsky példákat arra, hogyan kormányozza az uralkodó osztály az országot: például hogyan kormányoztak a középkorban a földesurak, jóllehet nem voltak eléggé szervezettek.

Összefoglalva: Kautsky teljesen, tökéletesen meghamisította a proletárdiktatúra fogalmát, tucatliberálist csinált Marxból, vagyis ő maga lesüllyedt annak a liberálisnak a színvonalára, aki bárgyú frázisokat pufogtat a „tiszta demokráciáról”, elkendőzi és elködösíti a burzsoá demokrácia osztálytartalmát, s mindennél jobban irtózik az elnyomott osztály forradalmi erőszakjától. Amikor Kautsky „a proletariátus forradalmi diktatúrájának” fogalmát oly módon, „magyarázta”, hogy az elnyomott osztálynak az elnyomókkal szemben alkalmazott forradalmi erőszakja eltűnt, akkor Marx liberális kiforgatásában megdöntötte a világrekordot. A renegát Bernstein a renegát Kautskyhoz képest kölyöknek bizonyult.