A PROLETÁRFORRADALOM ÉS A RENEGÁT KAUTSKY  

3. LEHET-E EGYENLŐSÉG KIZSÁKMÁNYOLT ÉS KIZSÁKMÁNYOLÓ KÖZÖTT?

Kautsky a következőképpen okoskodik:

(1) „A kizsákmányolók a népességnek mindig csu­pán elenyésző kisebbségét alkották.” (Kautsky brosúrája, 14. old.)

Ez vitathatatlan igazság. Mármost hogyan kell gondolkodnunk, ha ebből az igazságból indulunk ki? Gondolkodhatunk marxista, szocialista módon; ebben az esetben a kizsákmányoltaknak a kizsákmányolókhoz való viszonyát kell alapul vennünk. Gondolkod­hatunk liberális, burzsoá demokratikus módon; ez esetben a többségnek a kisebbséghez való viszonyát kell alapul vennünk.

Ha marxista módon gondolkodunk, ezt kell mondanunk: a kizsákmányolók az államot (ugyanis a demokráciáról van szó, vagyis az állam egyik formájáról) elkerülhetetlenül a kizsákmányoltak felett gyakorolt osztályuralmuk eszközévé teszik. Ezért a demokratikus állam is, amíg vannak kizsákmányolók, akik a kizsákmányolt többségen uralkodnak, szükségképpen a kizsákmányolók számára lesz demokrácia. A kizsákmányoltak államának gyökeresen különböznie kell az ilyen államtól, demokráciának kell lennie a kizsákmányoltak számára és elnyomásnak a kizsákmányolók számára, valamely osztály elnyomása pedig azt jelenti, hogy ez az osztály nem egyenjogú, hogy ki van rekesztve a „demokráciából”.

Ha liberális módon gondolkozunk, akkor ezt kell mondanunk: a többség dönt, a kisebbség engedelmeskedik. Aki nem engedelmeskedik, azt megbüntetik. Ennyi az egész. Nincs semmi értelme általában az állam osztály jellegére vagy különösen a „tiszta demokráciára” vonatkozó okoskodásnak; ennek semmi köze a kérdéshez, hiszen a többség, többség; a kisebbség pedig kisebbség. Egy font hús az egy font hús – és pont.

Kautsky éppen így okoskodik:

(2) „Mi okból öltene a proletariátus uralma olyan formát, amely a demokráciával összeférhetetlen, és mi tenné ezt szükségessé?” (21. old.) Következik annak a magyarázata, hogy a többség a proletariátus oldalán van: szerfelett körülményes és szerfelett bőbeszédű magyarázat, Marx idézettel és a Párizsi Kommün választási adataival. A következtetés: „Olyan rendszernek, amelynek ilyen mély gyökerei vannak a tömegek között, a legkisebb oka sincs arra, hogy kezet emeljen a demokráciára. Ez a rendszer nem lehet meg mindig erőszak nélkül, olyan esetekben, amikor mások erőszakhoz nyúlnak, hogy elnyomják a demokráciát. Erőszakra csak erőszakkal lehet felelni. De az a rendszer, amely tudja, hogy a tömegek mellette állnak, az erőszakot csak arra fogja használni, hogy a demokráciát megvédje, nem pedig arra, hogy megsemmisítse. Valósággal öngyilkosságot követne el, ha meg akarná szüntetni legbiztosabb alapját, az általános választójogot, a hatalmas erkölcsi tekintély mély forrását.” 22. old.)

Láthatjuk: a kizsákmányoltak viszonya a kizsákmányolókhoz Kautsky érvelésében eltűnt. Csak általában a többség, általában a kisebbség, általában a demokrácia, az általunk már jól ismert „tiszta demokrácia” maradt meg.

Jól jegyezzük meg: Kautsky ezt a Párizsi Kommünnel kapcsolatban mondja! A szemléletesség kedvéért idézzük, hogyan nyilatkoztak Marx és Engels a diktatúráról a Kommünnel kapcsolatban:

Marx: „... Ha a munkások, a burzsoá osztály diktatúráját saját forradalmi diktatúrájukkal helyettesítik ... hogy megtörjék a burzsoá osztály ellenállását, forradalmi és átmeneti formát adnak az államnak ...”

Engels: „... A (forradalomban) győztes pártnak .... uralmát annak a félelemnek a segítségével kell fenntartania, amelyet fegyverei a reakciósokban keltenek. Tartott volna-e a Párizsi Kommün egyetlen napig is, ha nem használta volna fel a burzsoákkal szemben a felfegyverzett nép tekintélyét?!  Nem inkább azt vethetjük -e szemére, hogy nem eléggé használta fel ezt a tekintélyt!”

Ugyancsak Engels:  „Minthogy pedig az állam csupán átmeneti intézmény, melyet a harcban, a forradalomban felhasználunk ellenfeleink erőszakos fékentartására, ezért szabad népállamról beszélni merő értelmetlenség; amíg a proletariátusnak még szüksége van az államra, nem a szabadság érdekében használja fel, hanem ellenfelei fékentartására, és mihelyt szó lehet szabadságról, az állam, mint olyan megszűnik.”

Kautsky olyan messze van Marxtól és Engelstől, mint az ég a földtől, mint a liberális a proletárforradalmártól. A tiszta demokrácia és egyszerűen a „de­mokrácia”, amelyről Kautsky beszél, csak új kiadása ugyanannak a „szabad népállamnak”, vagyis merő értelmetlenség. Kautsky egy nagy tudományú szoba­tudós tökfilkó tudálékosságával vagy egy tízéves kislány ártatlanságával kérdi: mire is kell ez a diktatúra, amikor megvan a többség? Marx és Engels pedig megmagyarázzák:

       Azért, hogy megtörjük a burzsoázia ellenállását,

       azért, hogy megfélemlítsük a reakciósokat,

      azért, hogy fenntartsuk a felfegyverzett nép tekintélyét a burzsoáziával szemben,

       azért, hogy a proletariátus erőszakkal elnyomhassa ellenségeit. •

Kautsky nem érti ezeket a magyarázatokat. Minthogy szerelmes a demokrácia „tisztaságába”, nem látja ennek burzsoá mivoltát, „következetesen” azt az álláspontot képviseli, hogy a többségnek, ha egyszer többség, nincs szüksége arra, hogy a kisebbség „ellenállását megtörje”; nincs szüksége arra, hogy ezt „erőszakkal elnyomja” – elég, ha a demokrácia megsértésének egyes eseteit elnyomja.  A demokrácia „tisztaságába” szerelmesi Kautsky akaratlanul ugyanazt a kis hibát követi el, amelybe mindig beleesik minden burzsoá demokrata: ti. a formális egyenlőséget (amely a kapitalizmusban velejéig hazug és képmutató) tényleges egyenlőségnek veszi! Csekélység!

A kizsákmányoló nem lehet egyenlő. a kizsákmányolttal.

Ez az igazság, bármilyen kellemetlen is Kautskynak, a szocializmus lényeges tartalmát alkotja.

A másik igazság: valódi, tényleges egyenlőség nem lehetséges mindaddig, amíg teljesen ki nem küszöbölték a lehetőségét annak, hogy az egyik osztály a másik osztályt kizsákmányolhassa.

A kizsákmányolókat egy csapásra össze lehet zúzni, ha a központban sikeres felkelés megy végbe, vagy ha a hadsereg fellázad. De megsemmisíteni a kizsákmá­nyolókat, egészen ritka és sajátos esetek kivételével, egy csapásra nem lehet. Nem lehet egy valamelyest nagy kiterjedésű ország valamennyi földbirtokosát és tőkését egyszerre kisajátítani. Továbbá, a kisajátítás, mint jogi vagy politikai aktus, egymagában korántsem dönti el a kérdést, mert a földbirtokosokat és a tőkéseket ténylegesen el kell távolítani, ténylegesen helyettesíteni kell a gyárak és a földbirtokok másfajta igazgatásával, munkásigazgatásával.

Nem lehetnek egyenlők a kizsákmányolók, akik nemzedékek hosszú során át kiváltak mind képzettségük, mind gazdag életmódjuk és jártasságuk révén, és a kizsákmányoltak, akiknek tömege még a leghaladottabb és legdemokratikusabb burzsoá köztársaságokban is elnyomott, elmaradott, tudatlan, megfélemlített és szétforgácsolt. A kizsákmányolók a forradalom után még hosszú ideig elkerülhetetlenül megtartják sok óriási tényleges kiváltságukat; marad náluk pénz (a pénzt egyszerre megszüntetni nem lehet), bizonyos – gyakran jelentős – ingó vagyon, megmaradnak összeköttetéseik, megmarad a szervezésben és kormányzásban való jártasságuk, a kormányzás összes „titkainak” (szokásainak, fogásainak, eszközeinek, lehetőségeinek) ismerete, megmarad magasabb képzettségük, közeli kapcsolatuk a felsőbb műszaki személyzethez (amely burzsoá módon él és gondolkozik), megmarad összehasonlíthatatlanul nagyobb jártasságuk katonai ügyekben (ez igen fontos) és így tovább, és így tovább.

Ha a kizsákmányolók csak egy országban vannak szétzúzva – márpedig természetesen ez a tipikus eset, mert a forradalom egyidejűleg több országban ritka kivétel – akkor még mindig erősebbek maradnak, mint a kizsákmányoltak, mert a kizsákmányolóknak óriási nemzetközi kapcsolataik vannak. Hogy a leg¬kevésbé fejlett középparaszti, kisiparosi stb. tömegekből való kizsákmányoltak egy része a kizsákmányolókat követi és képes ezeket követni, ezt eddig minden forradalom, így a Kommün is megmutatta;(hiszen a versailles-i csapatok soraiban proletárok is voltak, amiről a nagy tudományú Kautsky "megfeledkezett").

Ilyen körülmények között az a feltevés, hogy valamelyest is mélyreható és komoly forradalom idején a kérdéseket egész egyszerűen a többség és a kisebbség aránya dönti el, a legnagyobb bárgyúság, tucatliberálisra valló előítélet, a tömegek becsapása, a közismert történeti igazság eltitkolása a tömegek előtt. Ez a történeti igazság abban rejlik, hogy minden mélyreható forradalom idején szabály az, hogy a kizsákmányolók, akik hosszú évekig megtartják hatalmas tényleges előnyeiket a kizsákmányoltakkal szemben, hosszú ideig makacs, kétségbeesett ellenállást fejtenek ki. A kizsákmányolók sohasem vetik alá magukat – legfeljebb a nyájas, tökfilkó Kautsky nyájas fantáziájában – a kizsákmányoltakból álló többség döntésének, anélkül, hogy ki ne próbálnák fölényüket egy utolsó, kétségbeesett csatában, a csaták egész sorában:

A kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet egész történeti korszak. Amíg ez a korszak be nem fejeződött, a kizsákmányolók okvetlenül megőrzik reményüket a restaurációra, és ebből a reményből restaurációs kísérletek lesznek. A megdöntött kizsákmányolók, akik megdöntésükre nem számítottak, nem hittek benne, még csak gondolni sem akartak rá, az első komoly vereség után megtízszerezett energiával, dühödt szenvedéllyel, százszorosra felfokozott gyűlölettel vetik magukat harcba a tőlük elvett „paradicsom” visszaszerzéséért, családjaikért, melyek oly gondtalanul éltek, és amelyeket most a „csőcselék” pusztulásra és nyomorra (vagy „közönséges” munkára... ) ítél. S a kizsákmányoló tőkésekhez húz a kis¬polgárság nagy tömege. Évtizedek történeti tapasztalatai tanúsítják. minden országban, hogy ez a kispolgárság tétovázik, ingadozik, ma a proletariátussal megy együtt, holnap visszaretten a forradalom nehézségeitől, a munkások legelső vereségére vagy csak félvereségére is pánikba esik, idegeskedik, kapkod, siránkozik, az egyik táborból a másikba futkos ... akárcsak a mi mensevikeink és eszereink.

S ilyen körülmények között, az elkeseredett, kiéleződött háború korszakában, amikor a történelem az évszázados és évezredes kiváltságok létének vagy nemlétének kérdését tűzi napirendre, odaáll valaki azt magyarázgatni, hogy mi a többség és mi a kisebbség, mi a tiszta demokrácia, s hogy nincs szükség dik­tatúrára, hogy kizsákmányolt és kizsákmányoló egyenlő!! Milyen feneketlen együgyűség, milyen mélységes nyárspolgáriasság kell ehhez!

De a viszonylag „békés” kapitalizmus évtizedei - 1871-től 1914-ig - a nyárspolgáriasság, a korlátoltság, a renegátság Augiász istállójává tették az opportunizmushoz alkalmazkodó szocialista pártokat...

* * *

Az olvasó valószínűleg észrevette, hogy Kautsky a könyvéből vett fenti idézetben az általános választójog elleni merényletről beszél (mellesleg megjegyezve, az általános választójogot hatalmas erkölcsi tekintély mély forrásának nevezi, holott Engels ugyancsak a Párizsi Kommünnel kapcsolatban és ugyancsak a diktatúra kérdésével kapcsolatban a felfegyverkezett nép tekintélyéről beszél a burzsoáziával szemben ; jel­lemző képet kapunk, ha összehasonlít juk a nyárspol­gár és a forradalmár nézetét a „tekintélyről” ... ).  

Meg kell jegyeznünk, hogy a kizsákmányolóknak a választójogtól való megfosztása merőben orosz kérdés, nem pedig általában a proletárdiktatúra kérdése. Ha Kautsky képmutatás nélkül a következő címet adta volna brosúrájának: „A bolsevikok ellen” , akkor ez a cím megfelelt volna a brosúra tartalmának, és akkor Kautskynak joga lett volna közvetlenül a választójogról beszélni. De Kautsky elsősorban mint „teoretikus” kívánt fellépni. Brosúrájának a következő címet adta: „A proletariátus diktatúrája” általában. Külön a szovjetekről és Oroszországról csak brosúrájának második részében, a 6. paragrafustól kezdve beszél. Az első részben viszont (amelyből én az idézetet vettem) a demokráciáról és a diktatúráról általában van szó… Kautsky azzal, hogy szóba hozta a választójogot, elárulta, hogy célja a bolsevik ellenes polémia és semmibe se veszi az elméletet. Mert az elméletnek, vagyis a demokrácia és a diktatúra általános (nem pedig sajátosan nemzeti) osztályalapjairól szóló fejtegetésnek nem olyan sajátos kérdésekkel kell foglalkoznia, amilyen a választójog, hanem ezzel az általános kérdéssel: fenn lehet-e tartani a gazdagok, a kizsákmányolók számára is a demokráciát abban a történelmi időszakban, amikor a kizsákmányolókat megdöntik és államukat a kizsákmányoltak állama váltja fel?

Így és csakis így vetheti fel a kérdést egy teoretikus.

Ismerjük a Kommün példáját, ismerjük a marxiz­mus alapítóinak a Kommünnel kapcsolatos fejtegetéseit. Ennek az anyagnak alapján tettem például vizsgálat tárgyává a demokrácia és a diktatúra kérdését „Állam és forradalom” című brosúrámban, melyet az Októberi Forradalom előtt írtam. A választójog korlátozásáról egy szót sem szóltam. És most le kell szögeznünk, hogy a választójog korlátozásának kérdése a diktatúrának egy sajátosan nemzeti, nem pedig általános kérdése. A választójog korlátozásának kérdését csak úgy lehet megítélni, ha tanulmányozzuk az orosz forradalom sajátos feltételeit, fejlődésének sajátos útját. A további fejtegetések során ezt meg is fogjuk tenni. Hiba volna azonban eleve kezeskedni arról, hogy az Európában küszöbönálló proletárforradalmak – mind vagy többségükben – feltétlenül korlátozni fogják a burzsoázia választójogát. Lehetséges, hogy ez így lesz. A háború után és az orosz forradalom tapasztalatai után valószínűleg így lesz, de ez nem okvetlenül szükséges a diktatúra megvalósítása érdekében, nem elengedhetetlen ismérve a diktatúra logikai fogalmának, nem tartozik elengedhetetlen feltételként a diktatúra történeti és osztályfogalmához.

A diktatúra feltétlenül szükséges ismérve, elengedhetetlen feltétele a kizsákmányolóknak, mint osztálynak erőszakos elnyomása és következésképpen a „tiszta demokrácia”, vagyis az egyenlőség és szabadság megsértése ezt az osztályt illetően.

Így és csakis így vethetjük fel a kérdést elméletileg. És Kautsky azzal, hogy a kérdést nem így tette fel, bebizonyította,. hogy a bolsevikok ellen nem mint teoretikus, hanem mint az opportunisták és a burzsoázia bérence lép fel.

Hogy melyik országban, ennek vagy annak a kapitalizmusnak milyen nemzeti sajátosságai mellett fogják (kizárólagosan vagy túlnyomórészt) alkalmazni a demokrácia ilyen vagy olyan korlátozását, megsértését a kizsákmányolókkal szemben, az ennek vagy annak a kapitalizmusnak, ennek vagy annak a forra­dalomnak nemzeti sajátosságaitól függ. Elméletileg a kérdés másként áll, mégpedig a következőképpen: lehetséges-e proletárdiktatúra anélkül, hogy megsértenék a demokráciát a kizsákmányolók osztályával szemben?

Kautsky éppen ezt a kérdést kerülte meg, amely elméletileg az egyetlen fontos és lényeges kérdés. Mindenfélét idézett Marxból és Engelsből, kivéve azt, ami erre a kérdésre vonatkozik, és amit én fentebb idéztem.

Kautsky a világon mindenről beszélt, mindenről, ami elfogadható a liberálisok és a burzsoá demokraták szempontjából, ami nem esik kívül az ő eszmekörükön, mindenről, kivéve a legfontosabbat, kivéve azt, hogy a proletariátus nem győzhet, ha nem töri meg a burzsoázia ellenállását, ha nem nyomja el erőszakosan ellenségeit, s hogy ahol „erőszakos elnyomás” van, ahol nincs „szabadság”, ott· természetesen nincs demokrácia.

Ezt Kautsky nem értette meg.

* * *

Térjünk át az orosz forradalom tapasztalataira, a munkás- és parasztküldöttek szovjetjei és az alkotmányozó gyűlés között felmerült ellentétre, amely az alkotmányozó gyűlés feloszlatásához és a burzsoáziának á választójogtól való megfosztásához vezet.