ÁLLAM ÉS FORRADALOM  

VI.2  KAUTSKY POLÉMIÁJA AZ OPPORTUNISTÁKKAL

Kautsky művei közül kétségtelenül hasonlíthatatlanul többet fordítottak le oroszra, mint bármely más nyelvre. Nem ok nélkül mondják tréfásan egyes német szociáldemokraták, hogy Kautskyt többet olvassák Oroszországban, mint Németországban (zárójelben megjegyezve, ebben a tréfában sokkal mélyebb történelmi tartalom rejlik, mint azt szerzői sejtik; az orosz munkások ugyanis azáltal, hogy l905-ben valósággal rávetették magukat a világ legjobb szociáldemokrata irodalmának legjobb műveire, s hogy nekik ezekből más országokban elképzelhetetlen mennyiségű fordítás és kiadás állott rendelkezésükre, gyorsított ütemben vitték át proletármozgalmunk fiatal talajába a szomszédos, haladottabb ország óriási tapasztalatait).

Kautsky, a marxizmust népszerűsítő  művein kívül, különösen ismert nálunk az opportunistákkal és vezérükkel, Bernsteinnel folytatott polémiájáról. De majdnem ismeretlen egy tény, amelyet nem szabad elhallgatnunk, ha célul tűztük ki annak nyomon követését, hogy miként  süllyedt le Kautsky az l9l4-l9l5-ös évek súlyos válsága idején hihetetlenül szégyenletes tanácstalanságba és a szociálsovinizmus védelméig. S ez a tény az, hogy Kautsky, mielőtt az opportunizmus legtekintélyesebb franciaországi (Millerand és Jaures) és németországi (Bernstein) képviselői ellen fellépett volna, erősen ingadozott. A marxista „Zarja”, amely l90l-l902-ben Stuttgartban jelent meg és forradalmi proletár nézeteket képviselt, kénytelen volt polémizálni Kautskyval, az l900-ban a párizsi nemzetközi szocialista kongresszuson benyújtott felemás, ingadozó és az opportunisták irányában békülékeny határozati javaslatát „kaucsukjavaslatnak” nevezte. A német sajtóban közöltek Kautskytól származó leveleket, melyekből kitűnik, hogy ugyanígy ingadozott, mielőtt hadba szállt Bernstein ellen.  

Hasonlíthatatlanul nagyobb jelentősége van azonban annak a körülménynek, hogy most, amikor annak a legújabb árulásnak történetét tanulmányozzuk, amelyet Kautsky a marxizmus ellen elkövetett, még az opportunistákkal folytatott polémiájában is, abban, ahogyan a kérdést felteszi és tárgyalja, rendszeres elhajlást látunk az opportunizmus felé, mégpedig éppen az állam kérdésében.

Vegyük elő Kautskynak az opportunisták ellen írt első nagy munkáját, „Bernstein és a szociáldemokrata program” című  könyvet. Itt Kautsky részletesen megcáfolja Bernsteint. De jellemző a következő.

Bernstein „A szocializmus előfeltételei” című hérosztratoszi hírességű könyvében a marxizmust „blanquizmussal” vádolja (ezt a vádat azóta az oroszországi opportunisták és liberális burzsoák ezerszer ismételték a forradalmi marxizmus képviselői, a bolsevikok ellen). Bernstein emellett külön foglalkozik Marx „A polgárháború Franciaországban” című munkájával és megkísérli — mint láttuk, teljesen sikértelenül — Marxnak a Kommün tanulságain alapuló álláspontját Proudhon álláspontjával azonosítani. Bernstein különös figyelmét főleg Marxnak az a következtetése vonja magára, amelyet Marx a „Kommunista Kiáltvány” l872-es előszavában hangsúlyozott, s amely így hangzik: „a munkásosztály nem veheti egyszerűen birtokba a kész államgépezetet, hogy azt saját céljaira működésbe hozza”.

Bernsteinnek annyira „megtetszett” ez a kijelentés, hogy könyvében nem kevesebb, mint három ízben ismétli, és teljesen elferdítve, opportunista értelemben magyarázza.

Mint láttuk, Marx azt akarja mondani, hogy a munkásosztálynak össze kell törnie, szét kell zúznia, fel kell robbantania (Engels a „Sprengung” — robbantás szót használja) az egész államgépezetet. Bernstein viszont úgy tünteti fel a dolgot, hogy Marx ezekkel a szavakkal óva intette a munkásosztályt attól , hogy a hatalom megragadásánál túlságosan forradalmi legyen.

Marx gondolatának durvább és szemérmetlenebb kiforgatása el sem képzelhető.

Mármost hogyan járt el Kautsky a bernsteinizmus igen részletes cáfolata során?

Kitért azelől, hogy ezen a ponton teljes mélységesen feltárja a marxizmus opportunista meghamisítását. Hivatkozott arra a helyre, melyet Engelsnek Marx „Polgárháború”-jához írt előszavából fentebb idéztünk, és azt mondta, hogy Marx szerint a munkásosztály nem veheti egyszerűen birtokba a kész államgépezetet, de általában birtokába veheti, s ez minden. Arról, hogy Bernstein Marx igazi gondolatának éppen az ellenkezőjét tulajdonította Marxnak, hogy Marx l852 óta a proletárforradalom feladatául az államgépezet „összetörését” tűzte ki, minderről Kautskynál egyetlen szót sem találnak.

Az történt, hogy a leglényegesebb különbséget, amely a proletárforradalom feladatának kérdésében a marxizmus és az opportunizmus között fennáll, Kautsky elkente!

„A proletárdiktatúra problémájának eldöntését — írta Kautsky Bernstein »ellen« — egész nyugodtan a jövőre bízhatjuk” (német kiadás , l72. old.).

Ez nem polémia Bernstein ellen, hanem lényegében engedmény neki, a hadállások feladása az opportunizmussal szemben, hiszen az opportunistáknak egyelőre nem is kell egyéb, mint az, hogy „egészen nyugodtan a jövőre bízzuk” a proletárforradalom feladataival kapcsolatos alapvető kérdéseket.

Marx és Engels l852-tól  l89l-ig, negyven éven át arra tanította a proletariátust, hogy össze kell törnie az államgépezetet. Kautsky viszont l899-ben, amikor az opportunisták ezen a ponton teljesen elárulták a marxizmust, azt a kérdést, hogy össze kell-e törni ezt a gépezetet, azzal a kérdéssel cseréli fel, hogy milyenek lesznek ennek a széttörésnek a konkrét formái, és annak a ,,vitathatatlan” (és meddő) filiszterigazságnak a védőszárnyai alá menekül, hogy a konkrét formákat nem ismerhetjük előre ! !

Kautsky és Marx között szakadék tátong abban a kérdésben, hogy mi a proletárpárt feladata a munkásosztálynak a forradalomra való előkészítésében.  

Vegyük Kautsky következő, érettebb művét, amelyben jórészt szintén az opportunizmus tévedéseinek a megcáfolásával foglalkozik. Ez „A szociális forradalom” című  brosúrája. A szerző itt különösen a „proletárforradalom” és a „proletár rezsim” kérdését tárgyalja. Nagyon sok rendkívül értékes megállapítása van, de éppen az állam kérdését megkerülte. A brosúrában mindenütt az államhatalom meghódításáról van szó, és csakis erről, vagyis a szerző olyan fogalmazást választott, amely engedmény az opportunistákkal szemben, mert megengedi annak a lehetőségét, hogy a hatalom meghódítása az államgépezet szétrombolása nélkül megy végbe. Kautsky l902-ben éppen azt támasztja fel, amit Marx l872-ben a „Kommunista Kiáltvány” programjában „elavultnak” nyilvánított.”

A brosúrában van egy külön fejezet, amelynek tárgya „A szociális forradalom formai és fegyverei”. Itt szó esik a politikai tömegsztrájkról, a polgárháborúról, „a mai nagyállam hatalmi eszközeiről, a hivatalnokseregről és a hadseregről”, de egy árva szó sincs arról, amire a munkásokat a Kommün már megtanította. Engels nyilván nem ok nélkül óvta, különösen a német szocialistákat, az állam „babonás tiszteletétől”. 

Kautsky így fejti ki a kérdést: a győzelmes proletariátus „valóságra váltja majd a demokratikus programot”, s ismerteti ennek a programnak a pontjait. Arról, hogy mi újat hozott l871 a polgári demokráciának proletárdemokrácia által való felváltása tekintetében, egy szó sincsen. Kautsky beéri ilyen „szolidan” hangzó banalitásokkal:

„Mégis magától értetődik, hogy a mai viszonyok között nem jutunk uralomra. Maga a forradalom hosszú és mélyreható harcokat feltételez, amelyek már meg fogják változtatni jelenlegi politikai és szociális struktúránkat.”

Kétségtelen, hogy ez éppúgy „magától értetődik”, mint az, hogy a ló zabot eszik és hogy a Volga a Kaszpi-tengerbe ömlik. Csak az a kár, hogy Kautsky a „mélyreható” harc üres és felfújt frázisával megkerüli azt a forradalmi proletariátus számára égető kérdést, hogy miben áll az ő forradalmának „mélysége” az állammal kapcsolatban, a demokráciával kapcsolatban, az előző, nem-proletár forradalmaktól eltérően.

Amikor Kautsky ezt a kérdést megkerüli, valójában ezen a leglényegesebb ponton engedményt tesz az opportunizmusnak, bár szavakban rettenetes háborút üzen neki, bár hangsúlyozza a „forradalom eszméjének” jelentőségét (vajon sokat ér-e ez az „eszme”, ha nem merjük terjeszteni a munkások között a forradalom konkrét tanulságait?), vagy azt mondja, hogy a „forradalmi idealizmus a legfontosabb”, vagy kijelenti, hogy az angol munkás ma „vajmi kevéssé különbözik a kispolgártól ”.   

„A szocialista társadalomban — írja Kautsky egymás mellett fennállhatnak ..a legkülönbözőbb formájú üzemek: bürokratikus (??), szakszervezeti, szövetkezeti és magánüzemek” ... „Vannak például olyan üzemek, amelyek nem lehetnek meg bürokratikus (??) szervezet nélkül, ilyenek a vasutak. Itt a demokratikus szervezet olyan formát ölthet, hogy a munkások küldötteket választanak, akik valami parlamentfelét alakítanak, s ez a parlament megállapítja a munkarendet és ellenőrzi a bürokratikus apparátus igazgatását. Más üzemeket a szakszervezetek hatáskörébe lehet utalni, ismét másokat pedig szövetkezeti alapon lehet megszervezni” (lásd az orosz fordítás l48. és ll5. old., l903. évi genfi kiadás ).

 Ez a fejtegetés téves és visszafejlődést jelent azzal szemben, amit Marx és Engels a hetvenes években a Kommün tanulságai alapján kifejtett.  

A vasutak semmiben a világon nem különböznek az állítólag nélkülözhetetlen „bürokratikus” szervezet szempontjából bármilyen egyéb, gépekkel dolgozó nagyipari üzemtől, bármely gyártól vagy áruháztól, vagy nagykapitalista mezőgazdasági üzemtől. Minden ilyen üzemben a technika kétségtelenül megköveteli a legszigorúbb fegyelmet, a legnagyobb pontosságot az egyes munkásnak kiadott munkarész végrehajtásában, mert különben megáll az egész üzem, zavar áll be a gépezet működésében, elromlik a munkatermék. Minden ilyen üzemben a munkások természetesen „küldötteket választanak, akik valami parlamentfélét alakítanak”.

De a dolognak éppen az a veleje, hogy ez a valami parlamentféle” nem a burzsoá, parlamentáris testületek értelmében vett parlament lesz. Éppen az a veleje, hogy ez a „valami parlamentféle” nem csak „megállapítja a munkarendet és ellenőrzi a bürokratikus apparátus igazgatását”, ahogyan ezt Kautsky elképzeli, akinek gondolkodása nem lépi át a polgári parlamentarizmus kereteit. A szocialista társadalomban ez a munkásképviselőkből álló  „valami parlamentféle” természetesen „megállapítja a munkarendet és ellenőrzi” „az apparátus igazgatását”, de ez a szervezet nem lesz „bürokratikus”. A munkások, miután meghódítottak a politikai hatalmat, össze fogják törni a régi bürokratikus apparátust, teljesen szétzúzzák majd, úgy hogy kő kövön nem marad belőle, és újjal fogják pótolni, amely ugyanazokból a munkásokból és alkalmazottakból áll majd, akiknek elbürokratásodása ellen azonnal foganatosítják a Marx és Engels által tüzetesen taglalt rendszabályokat : l) nemcsak választhatóság, hanem bármikori elmozdíthatóság is; 2) a munkás fizetésénél nem magasabb fizetés; 3) azonnali átmenet arra, hogy mindenki végezze az ellenőrzés és felügyelőt funkcióját, hogy mindenki „bürokratává” legyen egy időre és hogy ily módon senki se válhassék „bürokratává”.    

Kautsky egyáltalán nem gondolta végig Marx következő szavait: „A Kommünnek nem parlamentáris, hanem dolgozó testületnek kellett lennie, amely végrehajtó és egyszersmind törvényhozó  hatalom is.

Kautsky egyáltalán nem értette meg, hogy miben különbözik a polgári parlamentarizmus, amely a (NEM A NÉP SZÁMÁRA VALÓ) demokráciát egyesíti a (NÉP ELLEN IRÁNYULÓ) bürokratizmussal, a proletárdemokratizmustól , amely azonnal megtesz majd minden intézkedést annak érdekében, hogy gyökérestül kiirtsa a bürokratizmust, s amely képes lesz arra, hogy ezeket az intézkedéseket következetesen végig vigye egészen a bürokratizmus teljes megsemmisítéséig, hogy teljesen meghonosítsa a demokráciát a nép számára.

Kautsky itt is az állam „babonás tiszteletéről”, a bürokratizmusba vetett „babonás hitről” tett tanúságot.

Térjünk át Kautskynak az opportunisták ellen írt utolsó és legjobb művére, „Az út a hatalomhoz” című brosúrájára (melyet, ha jól tudom, nem adtak ki oroszul, mert 1909-ben jelent meg, amikor nálunk javában tombolt a reakció). Ez a brosúra nagy lépes előre, mert nem általában a forradalmi programról van benne szó, mint az l899-ben Bernstein ellen írott brosúrában, nem is a szociális forradalom feladatairól, függetlenül a forradalom eljövetelének időpontjától , mint az l902-ben írott „A szociális forradalom” című brosúrában, hanem azokról a konkrét feltételekről, melyek annak elismerésére kényszerítenek bennünket, hogy a „forradalmak kora” közeledik. 

A szerző határozottan rámutat az osztályellentétek kiélesedésére általában és az imperializmusra, amely ebben a vonatkozásban különösen fontos szerepet tölt, be. Nyugat-Európa ,,l789-l87l-es forradalmi korszaka” után l905-ben hasonló korszak kezdődik még a Kelet számára. A világháború fenyegető gyorsasággal közeledik. „A proletariátus már nem beszélhet idő előtti forradalomról.” „Forradalmi időszakba léptünk.” „Kezdődik a forradalmak korszaka.”

Ezek a kijelentések teljesen világosak. Kautskynak ez a brosúrája mércéül szolgálhat annak összehasonlítására, minek ígérkezett a német szociáldemokrácia az imperialista háború előtt és milyen mélyre süllyedt (Kautskyval együtt) a háború kitörésekor. „A jelenlegi helyzet — írja Kautsky a szóban forgó brosúrában — azt a veszedelmet rejti magában, hogy mi (ti. a német szociáldemokrácia) könnyen »mérsékeltebbeknek« mutatkozunk, mint amilyenek valójában vagyunk.” Kiderült azonban, hogy a valóságban a német szociáldemokrata párt sokkal mérsékeltebb és opportunistább, mint amilyennek mutatkozott!

Annál jellemzőbb, hogy Kautsky, noha a forradalmak már megkezdődött korszakáról ennyire határozott kijelentést tesz, ebben a brosúrában is, amelyet saját szavai szerint éppen a „politikai forradalom” elemzésének szánt, megint csak teljesen megkerülte az állam kérdését. 

A kérdés ilyen megkerüléseinek, ezeknek az elhallgatásoknak és köntörfalazásoknak összessége elkerülhetetlenül éppen azt az opportunizmushoz való teljes átpártolást eredményezte, amelyről most beszélnünk kell.

A német szociáldemokrácia, Kautsky személyében, mintegy kijelentette: kitartok forradalmi nézeteim mellett (l899). Különösképpen elismerem a proletariátus szociális forradalmának elkerülhetetlenségét (l902). Elismerem, hogy elkezdődött az új forradalmi korszak (l909). De azért mégis visszafelé megyek azzal szemben, amit Marx már l852-ben mondott, mihelyt felvetődik az a kérdés, hogy melyek a proletárforradalom feladatai az állammal kapcsolatban (l9l2).

Éppen így vetődött fel a kérdés Kautskynak Pannekoekkal folytatott polémiájában.