ÁLLAM ÉS FORRADALOM 

 VI. FEJEZET   A MARXIZMUS OPPORTUNISTA ELSEKÉLYESÍTÉSE

Az a kérdés, hogy mi a viszonya az államnak a szociális forradalomhoz és a szociális forradalomnak az államhoz, valamint általában a forradalom kérdése, nagyon kevéssé foglalkoztatta a II. Internacionálé (l889-l9l4) legtekintélyesebb teoretikusait és közíróit. De az opportunizmus fokozódó növekedésének abban a folyamatában, amely l9l4-ben a II. Internacionálé csődjéhez vezetett, az a legjellemzőbb, hogy még akkor is, amikor szinte beleütköztek ebbe a kérdésbe, igyekeztek azt megkerülni, vagy pedig észre se vették.

Nagyjában és egészében azt mondhatjuk, hogy annak a kérdésnek a kerülgetése, hogy mi a proletárforradalom viszonya az államhoz, ez a kerülgetés, amely az opportunizmusnak kedvezett és az opportunizmust táplálta, a marxizmus meghamisításához és teljes elsekélyesítéséhez vezetett.
 

Hogy ezt a szomorú folyamatot legalább röviden jellemezzük, vegyük szemügyre a marxizmus legtekintélyesebb teoretikusait, Plehanovot és Kautskyt.
 

l. PLEHANOV POLÉMIÁJA AZ ANARCHISTÁKKAL

Plehanov az anarchizmus és a szocializmus viszonyának kérdésével külön brosúrában foglalkozott, amely l894-ben jelent meg németül “Anarchizmus és szocializmus” címmel.

Plehanovnak sikerült ezt a kérdést úgy tárgyalnia, hogy teljesen megkerülte az anarchizmus elleni harc legaktuálisabb, legégetőbb és politikai tekintetben leglényegesebb kérdését, nevezetesen a forradalomnak az államhoz való viszonyát és általában az állam kérdését!

Brosúrájában két rész emelkedik ki, az egyik irodalomtörténet, Stirner, Proudhon stb. eszméinek történetére vonatkozó értékes anyaggal. A másik rész filiszteri jellegű — otromba elmefuttatás arról, hogy az anarchistát nem lehet megkülönböztetni a banditától.  

Ez felettébb különös témakapcsolás és felettébb jellemző  Plehanovnak közvetlenül az oroszországi forradalom előtt és az egész forradalmi időszak folyamán kifejtett egész működésére: Plehanov l905-l9l7 között csakugyan félig doktrinernek, félig filiszternek bizonyult, aki politikailag a burzsoázia uszályában kullogott.

Láttuk, hogy Marx és Engels az anarchistákkal folytatott polémiájukban a legalaposabban kifejtették a forradalomnak az államhoz való viszonyára vonatkozó nézeteiket. Engels, amikor l89l-ben kiadta Marxnak „A gothai program kritikája” című  munkáját, azt írta, hogy: „mi (ti. Engels és Marx) akkoriban, alig két évvel az (első) Internacionálé hágai kongresszusa után, a leghevesebb harcban állottunk Bakunyinnal és anarchistáival”.

Az anarchisták ugyanis a Párizsi Kommünt valósággal „sajátjuknak” akarták nyilvánítani mint tanításuk igazolását, s egyáltalán nem értették meg sem a Kommün tanulságait, sem e tanulságok marxi elemzését. Az anarchizmus nem adott semmiféle, az igazságot csak félig-meddig is megközelítő  feleletet azokra a konkrét politikai kérdésekre, hogy össze kell-e törni a régi államgépezetet? S mivel kell helyettesíteni?

De „anarchizmusról és szocializmusról” beszélni és ugyanakkor teljesen megkerülni az állam kérdését, észre nem venni a marxizmus egész fejlődését a Kommün előtt és a Kommün után, ez az opportunizmusba való elkerülhetetlen lecsúszást jelentette. Mert az opportunizmusnak leginkább éppen arra van szüksége, hogy ez a két itt említett kérdés egyáltalán ne merüljön fel. Már ez maga az opportunizmus győzelme.