A PROLETÁRFORRADALOM ÉS A RENEGÁT KAUTSKY

  5. AZ  ALKOTMÁNYOZÓ GYŰLÉS ÉS A SZOVJET KÖZTÁRSASÁG

Az alkotmányozó gyűlés és a bolsevikok által való szétkergetése Kautsky egész brosúrájának központi kérdése. Állandóan visszatér erre a kérdésre. A II. Internacionálé szellemi vezérének egész műve tele van olyan célzásokkal, hogy a bolsevikok „megsemmisítették a demokráciát” (lásd fentebb az egyik Kaustky idézetben). E kérdés valóban érdekes és fontos, mivel itt a polgári és a proletár demokrácia viszonya a gyakorlatban vetődött fel a forradalom előtt. Nézzük csak, hogyan vizsgálja ezt a kérdést a mi „marxista teoretikusunk”.  

Kautsky idézi a „Pravda” 1917. december 25-i számában közzétett „téziseket az alkotmányozó gyűlésről”, amelyeket én írtam. Az ember azt hinné, mi sem bizonyíthatja jobban, hogy komolyan fog hozzá a kérdés vizsgálatához, mint az, hogy okmányokat vesz kézbe. De nézzük csak meg, hogyan idéz Kautsky. Nem mondja meg, hogy 19 ilyen tézis volt, nem mondja, hogy ezekben a tézisekben felvetettem azt a kérdést, hogy milyen a viszony egy alkotmányozó gyűléssel rendelkező közönséges burzsoá köztársaság és a szovjetek köztársasága között, valamint azt a kérdést is, hogy mi a története az alkotmányozó gyűlés és a proletárdiktatúra ellentétének a mi forradalmunkban. Kautsky mindezt mellőzi és egyszerűen kijelenti az olvasónak, hogy „közülük” (e tézisek közül) „különösen kettő fontos”: az egyik az, hogy az eszerek szakadása az alkotmányozó gyűlési választások után, de az alkotmányozó gyűlés összehívása előtt következett be (Kautsky hallgat arról, hogy ez az ötödik tézis), a másik az, hogy a szovjetköztársa­ság általában magasabb fokú demokratikus forma, mint az alkotmányozó gyűlés (Kautsky hallgat arról, hogy ez a harmadik tézis).

És csupán ebből a harmadik tézisből idéz Kautsky szó szerint egy részt, mégpedig a következő tételt:

 „A szovjetek köztársasága nemcsak magasabb típusú formája a demokratikus intézményeknek (a szokásos polgári köztársasághoz viszonyítva, melynek meg­koronázása az alkotmányozó gyűlés), hanem az egyetlen olyan forma is, amely biztosítani tudja a legkevesebb megrázkódtatással járó átmenetet* a szocializ­mushoz” (Kautsky elhagyja a „szokásos” szót, valamint a tézis bevezető szavait is”: „a burzsoá rendszerről a szocialista rendszerre való átmenet szempontjából, a proletariátus diktatúrája szempontjából”).

* Mellesleg, ezt a kifejezést: „legkevesebb megrázkódtatással járó átmenet” - Kautsky többször idézi, nyilván gúnyos célzattal. Minthogy azonban ez a merénylet alkalmatlan eszközökkel történik, Kautsky néhány oldallal odébb· csal és hamisan idéz: „megrázkódtatás· nélküli” átmenet!  Ilyen eszközökkel természe­tesen nem nehéz sületlenségeket adni az ellenfél szájába. Ez a hamisítás elősegíti a lényegre vonatkozó érv megkerülését is: hogy a legkevesebb megrázkódtatással járó átmenet a szocializmushoz csak akkor lehetséges, ha fennáll egy, az egész falusi szegénységet felölelő szervezet (a szovjetek) és ha ezt a szervezetet az államhatalom központja (a proletariátus) támogatja.

E szavak idézése után Kautsky pompás iróniával kiált fel:

„Csak az a kár, hogy ehhez a következtetéshez csupán akkor jutottak el, amikor kiderült, hogy az alkotmányozó gyűlésben kisebbségben maradtak. Azelőtt senki sem követelte hevesebben az alkotmányozó gyűlést, mint Lenin.”

Szó szerint ezt. mondja Kautsky könyvének 31. oldalán!

Ez aztán a gyöngyszem! Csak a burzsoázia bérence tüntethette fel a dolgot ilyen hazugul, hogy az olvasóban azt a benyomást keltse, mintha a bolsevikok minden beszéde az állam magasabb típusáról merő koholmány volna, amely csak az után látott napvilágot, hogy a bolsevikok az alkotmányozó gyűlésben kisebbségben maradtak!! Ilyen gyalázatos hazugságra csak olyan semmirekellő vetemedhet, aki eladta magát a burzsoáziának, vagy ami egy és ugyanaz, aki P. Akszelrodnak hitelt adott és eltitkolja informátorait.

Hiszen köztudomású, hogy én Oroszországba való érkezésem első napján, 1917. április 4-én, a nyilvánosság előtt felolvastam azokat a, téziseket, amelyekben kifejtettem, hogy a Kommün típusú állam magasabb rendű, mint a burzsoá parlamenti köztársaság. Ezt később több ízben kijelentettem a sajtóban, például a politikai pártokról szóló brosúrámban, amelyet lefordítottak angol nyelvre, és amely 1918 januárjában megjelent Amerikában az „Evening Post” című New York-i újságban. Sőt, mi több, a bolsevik párt 1917. április végén megtartott konferenciája határozatot fogadott el arról, hogy a proletár-paraszt köztársaság felette áll a burzsoá parlamenti köztársaságnak, hogy a mi pártunk nem elégszik meg az utóbbival, hogy a pártprogramot ennek megfelelően meg kell változtatni.  

Minek nevezzük ezek után Kautsky kirohanását, aki el akarja hitetni a német olvasóval, hogy én hevesen követeltem az alkotmányozó gyűlés összehívását és csak akkor kezdtem „fitymálni” az alkotmányozó gyűlés becsületét és méltóságát, amikor a bolsevikok ott kisebbségben maradtak. Mivel lehet menteni az ilyen kirohanást? [* Mellesleg: Kautsky brosúrájában nagyon sok az efféle mensevik hazugság! Ez - egy feldühödött mensevik pamfletje.] Azzal, hogy Kautsky nem ismerte a tényeket? De akkor miért kellett róluk írnia? Vagy miért nem jelenti ki becsületesen, hogy én, Kautsky, Steinnek, P. Akszelrodnak és más mensevikeknek az információi alapján írok? Kautsky az objektivitás igényével igyekszik leplezni azt, hogy a vereségük miatt megsértődött mensevikek készséges szolgájának szerepét játssza.

Ez azonban csak a kezdet. Most jön a java.

Tegyük fel, hogy Kautsky nem óhajtotta vagy nem tudta (??) megkapni informátoraitól azoknak a határozatoknak és nyilatkozatoknak fordítását, ame­lyekben a bolsevikok leszögezik álláspontjukat arra vonatkozólag, hogy megelégszenek-e a polgári parlamentáris demokratikus köztársasággal. Tegyük fel ezt is, bár teljesen valószínűtlen. Az én 1917. december 26-i téziseimet viszont Kautsky világosan megemlíti könyve 30. oldalán.

Teljes egészükben ismeri-e Kautsky ezeket a téziseket, vagy csak azokat ismeri közülük, melyeket a Steinek, Akszelrodok és társaik lefordítottak neki? Kautsky idézi a harmadik tézist azzal a lényegbevágó kérdéssel kapcsolatban, hogy vallották-e a bolsevikok az alkotmányozó gyűlési választások előtt és megmondták-e a népnek, hogy a szovjetek köztársasága felette áll a polgári köztársaságnak. Viszont elhallgatja a második tézist.

Márpedig a második tézis így szól:

„Amikor a forradalmi szociáldemokrácia felállította az alkotmányozó gyűlés összehívásának követelését, az 1917-es forradalom kezdetétől fogva ismételten hangsúlyozta, hogy a szovjetek köztársasága a demokratizmusnak sokkal magasabb formája, mint a szokásos polgári köztársaság az alkotmányozó gyűléssel” (az én kiemelésem).

Kautsky úr, hogy a bolsevikokat elvtelen embereknek, „forradalmi opportunistáknak” (ezt a kifejezést használja Kautsky a könyvében valahol, nem emlékszem, milyen összefüggésben) tüntethesse fel, eltitkolta német olvasói előtt, hogy a tézisek világosan utalnak „a több ízben tett” nyilatkozatokra!

Ilyen kicsinyes, szánalmas és megvetendő fogásokkal operál Kautsky úr. Ily módon tért ki az elméleti kérdés elől.

Igaz-e vagy nem igaz, hogy a polgári demokratikus parlamentáris köztársaság alacsonyabb fokon áll, mint a Kommün típusú vagy a szovjet típusú köztársaság. Ez a kérdés lényege, de Kautsky ezt megkerülte. Kautsky „elfelejtette” mindazt, amit Marx a Párizsi Kommün elemzése során megállapított. „Elfelejtette” Engelsnek 1875. március 28-án Bebelhez írt levelét is, amelyben különösen szemléltetően és világosan fejezi ki Marxnak ugyanezt a gondolatát: „A Kommün ... már nem is volt állam a szó tulajdonképpeni értelmében.”

Ilyen hát a II. Internacionálé legkimagaslóbb teoretikusa, aki külön brosúrát ír „A proletariátus diktatúrájá”-ról, külön tárgyalja Oroszországot, ahol világosan és több ízben felvetették a polgári demokratikus köztársaságnál magasabb rendű államforma kérdését, és ő elhallgatja ezt a kérdést. Hát miben különbözik ez a valóságban a burzsoázia oldalára való átpártolástól?

(Zárójelben megjegyezzük, hogy Kautsky itt is az orosz mensevikek után kullog. A mensevikek közt szép számmal akadnak olyanok, akik „valamennyi idézetet” ismerik Marxból és Engelsből, de azért 1917 áprilisától 1917 októberéig és 1917 októberétől 1918 októberéig egyetlenegy mensevik sem próbálta meg egyetlenegyszer sem megvizsgálni a Kommün típusú állam kérdését. Plehanov szintén megkerülte ezt a kérdést. Bizonyára minden okuk megvolt a hallgatásra.)

Természetesen az alkotmányozó gyűlés szétkergetéséről vitatkozni olyan emberekkel, akik szocialistának és marxistának nevezik ugyan magukat, a valóságban azonban a fő kérdésben, a Kommün típusú állam kérdésében a burzsoáziához pártolnak át,  nem jelentene mást, mint gyöngyöt szórni a disznók elé. Elég lesz, ha brosúránk függelékeként teljes egészében közöljük az alkotmányozó gyűlésről szóló téziseimet. Ezekből látni fogja az olvasó, hogy a kérdést 1917. december 26-án elméleti szempontból is, gyakorlati politikai szempontból is felvetettük.

Ha már Kautsky mint teoretikus teljesen megtagadta a marxizmust, mint történész megvizsgálhatta volna a szovjetek harcát az alkotmányozó gyűlés ellen. Kautsky sok művéből tudjuk, hogy tudott marxista történész lenni, hogy ezek a munkái későbbi renegátsága ellenére is komoly értékek maradnak a proletariátus számára. A szóban forgó kérdésben azonban Kautsky mint történész is elfordul az igazságtól, figyelmen kívül hagyja a közismert tényeket, a burzsoázia bérenceként jár el. Kautsky elvteleneknek szeretné feltüntetni a bolsevikokat és elbeszéli, hogyan próbálták a· bolsevikok elsimítani konfliktusukat az alkotmányozó gyűléssel, mielőtt szétkergették volna. Ebben egyáltalán nincs semmi kivetnivaló, nincs semmi, amit meg kellene tagadnunk; a téziseket teljes egészükben közzéteszem, s azokban a napnál világosabban megmondtuk: ingadozó kispolgár urak, akik megrekedtetek az alkotmányozó gyűlésben, vagy béküljetek meg a proletárdiktatúrával, vagy „forradalmi úton” legyőzünk benneteket (a 18. és 19. tézis).

Mindig így járt el, és mindig így is fog eljárni a valóban forradalmi proletariátus az ingadozó kispolgársággal szemben.

Kautsky az alkotmányozó gyűlés kérdésében formális álláspontot foglal el. Téziseimben világosan és több ízben leszögezem, hogy a forradalom érdekei felette állnak az alkotmányozó gyűlés formális jogainak (lásd a 16. és 17. tézist). A formális demokratikus álláspont nem más, mint a polgári demokrata álláspontja, aki nem ismeri el, hogy a proletariátus és a proletár osztályharc érdeke magasabb rendű. Kautskynak mint történésznek feltétlenül el kellett volna ismernie, hogy a burzsoá parlamentek ennek vagy annak az osztálynak a szervei. De most (a forradalom megtagadásának piszkos ügye érdekében) Kautskynak arra volt szüksége, hogy megfeledkezzen a marxizmusról, és Kautsky nem veti fel azt a kérdést, hogy melyik osztálynak a szerve volt Oroszországban az alkotmányozó gyűlés. Kautsky nem elemzi a konkrét helyzetet, nem óhajtja megvizsgálni a tényeket, egy szót sem mond a német olvasónak arról, hogy a tézisek nemcsak a burzsoá demokrácia korlátoltságának elméleti megvilágítását foglalják magukban (1-3. tézis), nemcsak azokat a konkrét viszonyokat elemzik, amelyek előidézték azt, hogy a pártok 1917. október közepén összeállított jelölőlistái nem feleltek meg az 1917. decemberi valóságnak (4-6. tézis), hanem az osztályharc és a polgárháború 1917 október –decemberében lejátszódott történetét is vázolják (7-15. tézis). Ebből a konkrét történetből azt a következtetést vontuk le (14. tézis), hogy a „minden hatalmat az alkotmányozó gyűlésnek!” jelszó a valóságban a kadétok, a kalegyinisták és szekértolóik jelszavává lett.

A történész Kautsky ezt nem veszi észre. A történész Kautsky sohasem hallott arról, hogy az általános választójog olykor kispolgári, reakciós és ellenforradalmi parlamenteket hoz létre. A marxista történész Kautsky nem hallott arról, hogy egyrészt a választások formája, a demokrácia formája, másrészt az illető intézmény osztály tartalma – két különböző dolog. Az alkotmányozó gyűlés osztály tartalmának kérdését téziseim világosan felvetik és megoldják. Lehetséges, hogy az én megoldásom helytelen. Mi sem volna számunkra kívánatosabb, mint hogy elemzésünket egy kívülálló marxista szempontból bírálja. Kautskynak, ahelyett, hogy teljesen ostoba frázisokat (ilyen Kautskynál bőven akad) írna arról, hogy egyesek akadályozzák a bolsevizmus bírálatát, hozzá kellet volna fognia ehhez a bírálathoz. A baj azonban éppen az, hogy nem gyakorol bírálatot. Még csak fel sem veti egyfelől a szovjetek, másfelől az alkotmányozó gyűlés osztályelemzésének kérdését. Ezért lehetetlen Kautskyval vitatkozni és eszmecserét folytatni, és csak azt tehetjük, hogy megmutatjuk az olvasónak, miért nem nevezhető Kautsky másnak, mint renegátnak.

A szovjetek és az alkotmányozó gyűlés közötti ellentétnek megvan a maga története, amelyet az a történész sem kerülhet meg, aki nem áll az osztályharc álláspontján. Kautsky ezt a ténybeli történelmet nem óhajtotta érinteni. Kautsky eltitkolta a német olvasó előtt azt a közismert tényt (amelyet most csak a rosszhiszemű mensevikek titkolnak el), hogy a mensevikek uralma idején is, vagyis 1917. február végétől októberig ellentétek voltak a szovjetek és az „összállami” (vagyis burzsoá) intézmények között. Kautsky lényegében a proletariátus és a burzsoázia kibékítésének, megegyezésének, együttműködésének álláspontján áll. Akárhogy tagadja is, tény, hogy ez az álláspontja, és ezt egész brosúrája bizonyítja. Nem kellett volna szétkergetni az alkotmányozó gyűlést ez azt,is jelenti: nem kellett volna végigküzdeni a harcot a burzsoázia ellen, nem kellett volna megdönteni a burzsoáziát, a proletariátusnak össze kellett volna békülnie a burzsoáziával.

Miért hallgatta el Kautsky, hogy a mensevikek 1917. februártól októberig igyekeztek végrehajtani ezt a kevéssé tiszteletreméltó feladatot és semmit sem értek el? Ha lehetséges volt a burzsoáziát összebékíteni a proletariátussal, miért nem sikerült az összebékítés a mensevikek idején, miért tartotta magát távol a burzsoázia a szovjetektől, miért nevezték (a mensevikek) a szovjeteket „forradalmi demokráciának”, a burzsoáziát pedig “cenzusos elemeknek”?

Kautsky eltitkolta a német olvasó előtt, hogy éppen a mensevikek nevezték uralmuk „korszakában” (1917. február-október) forradalmi demokráciának a szovjeteket, ezzel elismerve, hogy a szovjetek magasabb rendűek minden más intézménynél. Csak e tény elhallgatás a következtében tüntethette fel a történész Kautsky a kérdést úgy, hogy a szovjetek és a burzsoázia ellentétének nincs története, hogy ez hirtelen, váratlanul, ok nélkül, a bolsevikok rosszindulatú magatartása folytán jelentkezett. Holott valójában éppen a mensevik megalkuvó politikának, a proletariátus és a burzsoázia összebékítésére tett kísérleteknek több mint félévi (a forradalom szempontjából ez óriási idő) tapasztalatai győzték meg a népet e kísérletek meddő voltáról és taszították el a proletariátust a mensevikektől.

A szovjetek a proletariátus nagyszerű harci szervezetei, amelyekre nagy jövő vár – ismeri el Kautsky. Ha ez  igaz, akkor Kautsky egész álláspontja összeomlik, mint a kártyavár, vagy mint a kispolgár álmodozása arról, hogy el kellene kerülni a proletariátus és a burzsoázia közötti éles harcot. Mert a forradalom nem egyéb, mint szüntelen harc, mégpedig ádáz harc, a proletariátus pedig valamennyi elnyomottnak élenjáró osztálya, minden elnyomott minden felszabadulási törekvésének gyújtópontja és centruma. A szovjetek – az elnyomott tömegek harci szervei – természetesen hasonlíthatatlanul gyorsabban, teljesebben, hívebben tükrözték és fejezték ki e tömegek hangulatát és nézeteik változását, mint bármilyen más intézmény (többek között ez az egyik oka annak, hogy a szovjet demokrácia a demokrácia legmagasabb típusa).

A szovjeteknek sikerült 1917. február 28-tóI (régi naptár szerint), október 25-ig összehívniuk két országos kongresszust, amelyen Oroszország lakosságának túlnyomó többsége, valamennyi munkás és katona, a parasztság hét- vagy nyolctizede képviselve volt, nem szólva a helyi, kerületi, városi, kormányzósági és területi kongresszusok tömegéről. Ez alatt az idő alatt a burzsoáziának nem sikerült összehívni egyetlen olyan intézményt sem, amely a többséget képviselte volna (kivéve a nyilvánvalóan meghamisított, a pro1etariátusból gúnyt űző, a proletariátust felbőszítő „Demokratikus Tanácskozást”). Az alkotmányozó gyűlés ugyanazt a tömeghangulatot, ugyanazt a politikai csoportosulást fejezte ki, mint az első (júniusi) összoroszországi szovjetkongresszus. Az alkotmányozó gyűlés összehívása előtt és azzal körülbelül egy időben (1918. január) összeült a második szovjetkongresszus (1917. október), valamint a harmadik (1918 . január), és mindkét kongresszus a napnál világosabban megmutatta, hogy a tömegek balra tolódtak, forradalmasodtak, elfordultak a mensevikektől és az eszerektől, a bolsevikok oldalára álltak, vagyis elfordultak a kispolgári vezetéstől, a burzsoáziával való megegyezés illúzióitól, és a burzsoázia megdöntéséért vívott forradalmi proletárharc álláspontjára tértek át.

Következésképpen már egymagában a szovjetek külső története megmutatja az alkotmányozó gyűlés szétkergetésének elkerülhetetlenségét és az alkotmányozó gyűlés reakciós mivoltát. Kautsky azonban szilárdan kitart „jelszava” mellett: hadd pusztuljon a forradalom, hadd győzedelmeskedjen a burzsoázia a proletariátus felett, a fő, hogy viruljon a „tiszta demokrácia”! Fiat justitia, pereat mundus! [- Legyen igazság, vesszen bár a világ! – Szerk]

Az összoroszországi szovjetkongresszusok	A küldöttek száma	Köztük bolsevik	A bolsevikok % aránya
1. (1917. VI. 3.)	700	103	13%
2. (1917. X. 25.)	675	343	51%
3. (1918. I. 10.)	710	434	61%
4. (1918. III. 14.)	1232	795	64%
5. (1918. VII. 4.)	1164	773	66%

Csak egy pillantást kell vetnünk e számokra, hogy megértsük, mi az oka annak, hogy nálunk csak nevetnek azokon, akik az alkotmányozó gyűlést védelmezik vagy afféléket beszélnek (mint Kautsky), hogy a bolsevikok mögött nem áll a lakosság többsége.