A PROLETÁRFORRADALOM ÉS A RENEGÁT KAUTSKY  

3. LEHET-E EGYENLŐSÉG KIZSÁKMÁNYOLT ÉS KIZSÁKMÁNYOLÓ KÖZÖTT?

Kautsky a következőképpen okoskodik:

(1) „A kizsákmányolók a népességnek mindig csu­pán elenyésző kisebbségét alkották.” (Kautsky brosúrája, 14. old.)

Ez vitathatatlan igazság. Mármost hogyan kell gondolkodnunk, ha ebből az igazságból indulunk ki? Gondolkodhatunk marxista, szocialista módon; ebben az esetben a kizsákmányoltaknak a kizsákmányolókhoz való viszonyát kell alapul vennünk. Gondolkod­hatunk liberális, burzsoá demokratikus módon; ez esetben a többségnek a kisebbséghez való viszonyát kell alapul vennünk.

Ha marxista módon gondolkodunk, ezt kell mondanunk: a kizsákmányolók az államot (ugyanis a demokráciáról van szó, vagyis az állam egyik formájáról) elkerülhetetlenül a kizsákmányoltak felett gyakorolt osztályuralmuk eszközévé teszik. Ezért a demokratikus állam is, amíg vannak kizsákmányolók, akik a kizsákmányolt többségen uralkodnak, szükségképpen a kizsákmányolók számára lesz demokrácia. A kizsákmányoltak államának gyökeresen különböznie kell az ilyen államtól, demokráciának kell lennie a kizsákmányoltak számára és elnyomásnak a kizsákmányolók számára, valamely osztály elnyomása pedig azt jelenti, hogy ez az osztály nem egyenjogú, hogy ki van rekesztve a „demokráciából”.

Ha liberális módon gondolkozunk, akkor ezt kell mondanunk: a többség dönt, a kisebbség engedelmeskedik. Aki nem engedelmeskedik, azt megbüntetik. Ennyi az egész. Nincs semmi értelme általában az állam osztály jellegére vagy különösen a „tiszta demokráciára” vonatkozó okoskodásnak; ennek semmi köze a kérdéshez, hiszen a többség, többség; a kisebbség pedig kisebbség. Egy font hús az egy font hús – és pont.

Kautsky éppen így okoskodik:

(2) „Mi okból öltene a proletariátus uralma olyan formát, amely a demokráciával összeférhetetlen, és mi tenné ezt szükségessé?” (21. old.) Következik annak a magyarázata, hogy a többség a proletariátus oldalán van: szerfelett körülményes és szerfelett bőbeszédű magyarázat, Marx idézettel és a Párizsi Kommün választási adataival. A következtetés: „Olyan rendszernek, amelynek ilyen mély gyökerei vannak a tömegek között, a legkisebb oka sincs arra, hogy kezet emeljen a demokráciára. Ez a rendszer nem lehet meg mindig erőszak nélkül, olyan esetekben, amikor mások erőszakhoz nyúlnak, hogy elnyomják a demokráciát. Erőszakra csak erőszakkal lehet felelni. De az a rendszer, amely tudja, hogy a tömegek mellette állnak, az erőszakot csak arra fogja használni, hogy a demokráciát megvédje, nem pedig arra, hogy megsemmisítse. Valósággal öngyilkosságot követne el, ha meg akarná szüntetni legbiztosabb alapját, az általános választójogot, a hatalmas erkölcsi tekintély mély forrását.” 22. old.)

Láthatjuk: a kizsákmányoltak viszonya a kizsákmányolókhoz Kautsky érvelésében eltűnt. Csak általában a többség, általában a kisebbség, általában a demokrácia, az általunk már jól ismert „tiszta demokrácia” maradt meg.

Jól jegyezzük meg: Kautsky ezt a Párizsi Kommünnel kapcsolatban mondja! A szemléletesség kedvéért idézzük, hogyan nyilatkoztak Marx és Engels a diktatúráról a Kommünnel kapcsolatban:

Marx: „... Ha a munkások, a burzsoá osztály diktatúráját saját forradalmi diktatúrájukkal helyettesítik ... hogy megtörjék a burzsoá osztály ellenállását, forradalmi és átmeneti formát adnak az államnak ...”

Engels: „... A (forradalomban) győztes pártnak .... uralmát annak a félelemnek a segítségével kell fenntartania, amelyet fegyverei a reakciósokban keltenek. Tartott volna-e a Párizsi Kommün egyetlen napig is, ha nem használta volna fel a burzsoákkal szemben a felfegyverzett nép tekintélyét?!  Nem inkább azt vethetjük -e szemére, hogy nem eléggé használta fel ezt a tekintélyt!”

Ugyancsak Engels:  „Minthogy pedig az állam csupán átmeneti intézmény, melyet a harcban, a forradalomban felhasználunk ellenfeleink erőszakos fékentartására, ezért szabad népállamról beszélni merő értelmetlenség; amíg a proletariátusnak még szüksége van az államra, nem a szabadság érdekében használja fel, hanem ellenfelei fékentartására, és mihelyt szó lehet szabadságról, az állam, mint olyan megszűnik.”

Kautsky olyan messze van Marxtól és Engelstől, mint az ég a földtől, mint a liberális a proletárforradalmártól. A tiszta demokrácia és egyszerűen a „de­mokrácia”, amelyről Kautsky beszél, csak új kiadása ugyanannak a „szabad népállamnak”, vagyis merő értelmetlenség. Kautsky egy nagy tudományú szoba­tudós tökfilkó tudálékosságával vagy egy tízéves kislány ártatlanságával kérdi: mire is kell ez a diktatúra, amikor megvan a többség? Marx és Engels pedig megmagyarázzák:

       Azért, hogy megtörjük a burzsoázia ellenállását,

       azért, hogy megfélemlítsük a reakciósokat,

      azért, hogy fenntartsuk a felfegyverzett nép tekintélyét a burzsoáziával szemben,

       azért, hogy a proletariátus erőszakkal elnyomhassa ellenségeit. •

Kautsky nem érti ezeket a magyarázatokat. Minthogy szerelmes a demokrácia „tisztaságába”, nem látja ennek burzsoá mivoltát, „következetesen” azt az álláspontot képviseli, hogy a többségnek, ha egyszer többség, nincs szüksége arra, hogy a kisebbség „ellenállását megtörje”; nincs szüksége arra, hogy ezt „erőszakkal elnyomja” – elég, ha a demokrácia megsértésének egyes eseteit elnyomja.  A demokrácia „tisztaságába” szerelmesi Kautsky akaratlanul ugyanazt a kis hibát követi el, amelybe mindig beleesik minden burzsoá demokrata: ti. a formális egyenlőséget (amely a kapitalizmusban velejéig hazug és képmutató) tényleges egyenlőségnek veszi! Csekélység!

A kizsákmányoló nem lehet egyenlő. a kizsákmányolttal.

Ez az igazság, bármilyen kellemetlen is Kautskynak, a szocializmus lényeges tartalmát alkotja.

A másik igazság: valódi, tényleges egyenlőség nem lehetséges mindaddig, amíg teljesen ki nem küszöbölték a lehetőségét annak, hogy az egyik osztály a másik osztályt kizsákmányolhassa.

A kizsákmányolókat egy csapásra össze lehet zúzni, ha a központban sikeres felkelés megy végbe, vagy ha a hadsereg fellázad. De megsemmisíteni a kizsákmá­nyolókat, egészen ritka és sajátos esetek kivételével, egy csapásra nem lehet. Nem lehet egy valamelyest nagy kiterjedésű ország valamennyi földbirtokosát és tőkését egyszerre kisajátítani. Továbbá, a kisajátítás, mint jogi vagy politikai aktus, egymagában korántsem dönti el a kérdést, mert a földbirtokosokat és a tőkéseket ténylegesen el kell távolítani, ténylegesen helyettesíteni kell a gyárak és a földbirtokok másfajta igazgatásával, munkásigazgatásával.

Nem lehetnek egyenlők a kizsákmányolók, akik nemzedékek hosszú során át kiváltak mind képzettségük, mind gazdag életmódjuk és jártasságuk révén, és a kizsákmányoltak, akiknek tömege még a leghaladottabb és legdemokratikusabb burzsoá köztársaságokban is elnyomott, elmaradott, tudatlan, megfélemlített és szétforgácsolt. A kizsákmányolók a forradalom után még hosszú ideig elkerülhetetlenül megtartják sok óriási tényleges kiváltságukat; marad náluk pénz (a pénzt egyszerre megszüntetni nem lehet), bizonyos – gyakran jelentős – ingó vagyon, megmaradnak összeköttetéseik, megmarad a szervezésben és kormányzásban való jártasságuk, a kormányzás összes „titkainak” (szokásainak, fogásainak, eszközeinek, lehetőségeinek) ismerete, megmarad magasabb képzettségük, közeli kapcsolatuk a felsőbb műszaki személyzethez (amely burzsoá módon él és gondolkozik), megmarad összehasonlíthatatlanul nagyobb jártasságuk katonai ügyekben (ez igen fontos) és így tovább, és így tovább.

Ha a kizsákmányolók csak egy országban vannak szétzúzva – márpedig természetesen ez a tipikus eset, mert a forradalom egyidejűleg több országban ritka kivétel – akkor még mindig erősebbek maradnak, mint a kizsákmányoltak, mert a kizsákmányolóknak óriási nemzetközi kapcsolataik vannak. Hogy a leg¬kevésbé fejlett középparaszti, kisiparosi stb. tömegekből való kizsákmányoltak egy része a kizsákmányolókat követi és képes ezeket követni, ezt eddig minden forradalom, így a Kommün is megmutatta;(hiszen a versailles-i csapatok soraiban proletárok is voltak, amiről a nagy tudományú Kautsky "megfeledkezett").

Ilyen körülmények között az a feltevés, hogy valamelyest is mélyreható és komoly forradalom idején a kérdéseket egész egyszerűen a többség és a kisebbség aránya dönti el, a legnagyobb bárgyúság, tucatliberálisra valló előítélet, a tömegek becsapása, a közismert történeti igazság eltitkolása a tömegek előtt. Ez a történeti igazság abban rejlik, hogy minden mélyreható forradalom idején szabály az, hogy a kizsákmányolók, akik hosszú évekig megtartják hatalmas tényleges előnyeiket a kizsákmányoltakkal szemben, hosszú ideig makacs, kétségbeesett ellenállást fejtenek ki. A kizsákmányolók sohasem vetik alá magukat – legfeljebb a nyájas, tökfilkó Kautsky nyájas fantáziájában – a kizsákmányoltakból álló többség döntésének, anélkül, hogy ki ne próbálnák fölényüket egy utolsó, kétségbeesett csatában, a csaták egész sorában:

A kapitalizmusból a kommunizmusba való átmenet egész történeti korszak. Amíg ez a korszak be nem fejeződött, a kizsákmányolók okvetlenül megőrzik reményüket a restaurációra, és ebből a reményből restaurációs kísérletek lesznek. A megdöntött kizsákmányolók, akik megdöntésükre nem számítottak, nem hittek benne, még csak gondolni sem akartak rá, az első komoly vereség után megtízszerezett energiával, dühödt szenvedéllyel, százszorosra felfokozott gyűlölettel vetik magukat harcba a tőlük elvett „paradicsom” visszaszerzéséért, családjaikért, melyek oly gondtalanul éltek, és amelyeket most a „csőcselék” pusztulásra és nyomorra (vagy „közönséges” munkára... ) ítél. S a kizsákmányoló tőkésekhez húz a kis¬polgárság nagy tömege. Évtizedek történeti tapasztalatai tanúsítják. minden országban, hogy ez a kispolgárság tétovázik, ingadozik, ma a proletariátussal megy együtt, holnap visszaretten a forradalom nehézségeitől, a munkások legelső vereségére vagy csak félvereségére is pánikba esik, idegeskedik, kapkod, siránkozik, az egyik táborból a másikba futkos ... akárcsak a mi mensevikeink és eszereink.

S ilyen körülmények között, az elkeseredett, kiéleződött háború korszakában, amikor a történelem az évszázados és évezredes kiváltságok létének vagy nemlétének kérdését tűzi napirendre, odaáll valaki azt magyarázgatni, hogy mi a többség és mi a kisebbség, mi a tiszta demokrácia, s hogy nincs szükség dik­tatúrára, hogy kizsákmányolt és kizsákmányoló egyenlő!! Milyen feneketlen együgyűség, milyen mélységes nyárspolgáriasság kell ehhez!

De a viszonylag „békés” kapitalizmus évtizedei - 1871-től 1914-ig - a nyárspolgáriasság, a korlátoltság, a renegátság Augiász istállójává tették az opportunizmushoz alkalmazkodó szocialista pártokat...

* * *

Az olvasó valószínűleg észrevette, hogy Kautsky a könyvéből vett fenti idézetben az általános választójog elleni merényletről beszél (mellesleg megjegyezve, az általános választójogot hatalmas erkölcsi tekintély mély forrásának nevezi, holott Engels ugyancsak a Párizsi Kommünnel kapcsolatban és ugyancsak a diktatúra kérdésével kapcsolatban a felfegyverkezett nép tekintélyéről beszél a burzsoáziával szemben ; jel­lemző képet kapunk, ha összehasonlít juk a nyárspol­gár és a forradalmár nézetét a „tekintélyről” ... ).  

Meg kell jegyeznünk, hogy a kizsákmányolóknak a választójogtól való megfosztása merőben orosz kérdés, nem pedig általában a proletárdiktatúra kérdése. Ha Kautsky képmutatás nélkül a következő címet adta volna brosúrájának: „A bolsevikok ellen” , akkor ez a cím megfelelt volna a brosúra tartalmának, és akkor Kautskynak joga lett volna közvetlenül a választójogról beszélni. De Kautsky elsősorban mint „teoretikus” kívánt fellépni. Brosúrájának a következő címet adta: „A proletariátus diktatúrája” általában. Külön a szovjetekről és Oroszországról csak brosúrájának második részében, a 6. paragrafustól kezdve beszél. Az első részben viszont (amelyből én az idézetet vettem) a demokráciáról és a diktatúráról általában van szó… Kautsky azzal, hogy szóba hozta a választójogot, elárulta, hogy célja a bolsevik ellenes polémia és semmibe se veszi az elméletet. Mert az elméletnek, vagyis a demokrácia és a diktatúra általános (nem pedig sajátosan nemzeti) osztályalapjairól szóló fejtegetésnek nem olyan sajátos kérdésekkel kell foglalkoznia, amilyen a választójog, hanem ezzel az általános kérdéssel: fenn lehet-e tartani a gazdagok, a kizsákmányolók számára is a demokráciát abban a történelmi időszakban, amikor a kizsákmányolókat megdöntik és államukat a kizsákmányoltak állama váltja fel?

Így és csakis így vetheti fel a kérdést egy teoretikus.

Ismerjük a Kommün példáját, ismerjük a marxiz­mus alapítóinak a Kommünnel kapcsolatos fejtegetéseit. Ennek az anyagnak alapján tettem például vizsgálat tárgyává a demokrácia és a diktatúra kérdését „Állam és forradalom” című brosúrámban, melyet az Októberi Forradalom előtt írtam. A választójog korlátozásáról egy szót sem szóltam. És most le kell szögeznünk, hogy a választójog korlátozásának kérdése a diktatúrának egy sajátosan nemzeti, nem pedig általános kérdése. A választójog korlátozásának kérdését csak úgy lehet megítélni, ha tanulmányozzuk az orosz forradalom sajátos feltételeit, fejlődésének sajátos útját. A további fejtegetések során ezt meg is fogjuk tenni. Hiba volna azonban eleve kezeskedni arról, hogy az Európában küszöbönálló proletárforradalmak – mind vagy többségükben – feltétlenül korlátozni fogják a burzsoázia választójogát. Lehetséges, hogy ez így lesz. A háború után és az orosz forradalom tapasztalatai után valószínűleg így lesz, de ez nem okvetlenül szükséges a diktatúra megvalósítása érdekében, nem elengedhetetlen ismérve a diktatúra logikai fogalmának, nem tartozik elengedhetetlen feltételként a diktatúra történeti és osztályfogalmához.

A diktatúra feltétlenül szükséges ismérve, elengedhetetlen feltétele a kizsákmányolóknak, mint osztálynak erőszakos elnyomása és következésképpen a „tiszta demokrácia”, vagyis az egyenlőség és szabadság megsértése ezt az osztályt illetően.

Így és csakis így vethetjük fel a kérdést elméletileg. És Kautsky azzal, hogy a kérdést nem így tette fel, bebizonyította,. hogy a bolsevikok ellen nem mint teoretikus, hanem mint az opportunisták és a burzsoázia bérence lép fel.

Hogy melyik országban, ennek vagy annak a kapitalizmusnak milyen nemzeti sajátosságai mellett fogják (kizárólagosan vagy túlnyomórészt) alkalmazni a demokrácia ilyen vagy olyan korlátozását, megsértését a kizsákmányolókkal szemben, az ennek vagy annak a kapitalizmusnak, ennek vagy annak a forra­dalomnak nemzeti sajátosságaitól függ. Elméletileg a kérdés másként áll, mégpedig a következőképpen: lehetséges-e proletárdiktatúra anélkül, hogy megsértenék a demokráciát a kizsákmányolók osztályával szemben?

Kautsky éppen ezt a kérdést kerülte meg, amely elméletileg az egyetlen fontos és lényeges kérdés. Mindenfélét idézett Marxból és Engelsből, kivéve azt, ami erre a kérdésre vonatkozik, és amit én fentebb idéztem.

Kautsky a világon mindenről beszélt, mindenről, ami elfogadható a liberálisok és a burzsoá demokraták szempontjából, ami nem esik kívül az ő eszmekörükön, mindenről, kivéve a legfontosabbat, kivéve azt, hogy a proletariátus nem győzhet, ha nem töri meg a burzsoázia ellenállását, ha nem nyomja el erőszakosan ellenségeit, s hogy ahol „erőszakos elnyomás” van, ahol nincs „szabadság”, ott· természetesen nincs demokrácia.

Ezt Kautsky nem értette meg.

* * *

Térjünk át az orosz forradalom tapasztalataira, a munkás- és parasztküldöttek szovjetjei és az alkotmányozó gyűlés között felmerült ellentétre, amely az alkotmányozó gyűlés feloszlatásához és a burzsoáziának á választójogtól való megfosztásához vezet.

A PROLETÁRFORRADALOM ÉS A RENEGÁT KAUTSKY  

2.  POLGÁRI ÉS PROLETÁR DEMOKRÁCIA 

A Kautsky által istentelenül összezavart kérdés a valóságban a következőképpen áll. 

Ha nem akarunk gúnyt űzni a józan észből és a történelemből, akkor világos, hogy addig, amíg különböző osztályok léteznek, nem lehet szó „tisztademok­ráciáról”, hanem csakis osztálydemokráciáról. (Zárójelben megjegyezzük, hogy a „tiszta demokrácia” nemcsak tudatlanságra valló frázis, amely az osztályharc, valamint az állam lényegének meg nem értését árulja el, hanem teljesen üres frázis is, mert a kommunista társadalomban a demokrácia, miután gyökeresen átalakul és szokássá válik, el fog halni, de sohasem válik „tiszta” demokráciává.)

A „tiszta demokrácia” a munkások elbolondítására törekvő liberálisnak a hazug frázisa. A történelem ismer polgári demokráciát, amely felváltja a feudalizmust, és proletár demokráciát, amely felváltja a polgári demokráciát.

Amikor Kautsky hosszú oldalakat szentel annak az igazságnak a „bizonyítására”, hogy a középkorhoz képest a polgári demokrácia progresszív, és hogy a proletariátusnak ezt feltétlenül fel kell használnia a burzsoázia elleni harcában, ez nem egyéb, mint a munkások elbolondítására szánt liberális fecsegés. Ez közhely, nemcsak a művelt Németországban, hanem a műveletlen Oroszországban is.  Kautsky egyszerűen „tudományos” port hint a munkások szemébe, amikor fontoskodó képpel Weitlingről, meg a paraguayi jezsuitákról és sok egyébről beszél csak azért, hogy a jelenlegi, vagyis a kapitalista demokrácia burzsoá lényegét megkerülje. 

Kautsky a marxizmusból azt ragadja ki, ami elfogadható a liberálisok, a burzsoázia számára (a középkor bírálata, általában a kapitalizmus és különösen a kapitalista demokrácia. progresszív történelmi szerepe), és  elpalástolja, kidobja, elhallgatja a marxizmusból azt, ami a burzsoázia számára elfogadhatatlan (a proletariátus forradalmi erőszakja a burzsoázia ellen a burzsoázia megsemmisítése céljából). Ezért bizonyul Kautsky elkerülhetetlenül, objektív helyzeténél fogva – bármi legyen is szubjektív meggyőződése – a burzsoázia lakájának.

A polgári demokrácia, bár nagy történelmi haladás volt a középkorhoz képest, mindig szűk, korlátozott, hamis, képmutató lesz, paradicsom a gazdagok, csapda és csalás a kizsákmányoltak, a szegények számára – és a kapitalizmus alatt nem is lehet ez másként. Ezt az igazságot, amely a marxista elmélet igen lényeges alkotórésze, a „marxista” Kautsky nem értette meg. Ebben a kérdésben, ebben a sarkalatos kérdésben, Kautsky azoknak a viszonyoknak tudományos bírálata helyett, amelyek minden polgári demokráciát a gazdagok demokráciájává tesznek, „kedveskedik” a burzsoáziának.

Mindenekelőtt emlékezetébe idézzük a nagy tudományú Kautsky úrnak Marx és Engels azon elméleti kijelentéseit, amelyekről betűrágónk (hogy kedvében járjon a burzsoáziának) szégyenletes módon „megfeledkezett”, azután pedig a lehető legnépszerűbben megvilágítjuk a kérdést.

Nemcsak az ókori és a feudális állam volt a kizsákmányolás eszköze, mert „a modern képviseleti álIam ... a tőke szerszáma a bérmunka kizsákmányolására”. (Engels az államról írt művében.) „Minthogy pedig az állam csupán átmeneti intézmény, melyet a harcban, a forradalomban felhasználunk ellenfeleink erőszakos fékentartására, ezért szabad népállamról beszélni merő értelmetlenség; amíg a proletariátusnak még szüksége van az államra, nem a szabadság érdekében használja fel, hanem ellenfelei fékentartására, és mihelyt szó lehet szabadságról, az állam mint olyan megszűnik.” (Engels Bebelnek 1875. március 28-án írt levelében.) „Az állam nem egyéb, mint gépezet arra, hogy egyik osztály elnyomja a másikat, mégpedig a demokratikus köztársaságban nem kevésbé, mint a monarchiában.” (Engels Marx „Polgárháború”-jához írt előszavában.) Az általános választójog „a munkásosztály érettségének fokmérője. A mai államban ennél több nem lehet és nem is lesz soha.”· (Engels az államról írt művében. Kautsky úr rendkívül unalmasan kérődzik ennek a tételnek az első felén, azon, amely elfogadható a burzsoázia számára. A másik felét azonban, amelyet kiemeltünk, és amely elfogadhatatlan a burzsoázia számára, a renegát Kautsky elhallgatja!) „A Kommünnek nem parlamentáris, hanem dolgozó testületnek kellett lennie, amely végrehajtó és törvényhozó egyszerre ... Az általános választójognak, mely addig három vagy hatévenként arról' döntött, hogy az uralkodó osztály melyik tagja képviselje a népet annak érdekei ellen (képviselje és tiporja el [ver- und zertreten]) a parlamentben, - most magát a kommünökbe szervezett népet kellett szolgálnia éppúgy , ahogyan az egyéni választójog minden más munkáltatónak arra szolgál, hogy üzleti ügyeiben a munkásokat és a felügyelőket kiválassza.” (Marx a Párizsi Kommünről írt „A polgárháború Franciaországban” című művében. )

E tételek közül mindegyik - és e tételeket a nagy tudományú Kautsky úr kitűnően ismeri - arcul csapja Kautskyt, teljesen leleplezi renegátságát. Kautsky egész brosúrájában nyomát sem találjuk annak, hogy ezeket az igazságokat megértetté. Brosúrájának egész tartalma a marxizmus megcsúfolása! 

Nézzük a modern államok alaptörvényeit, nézzük az állami igazgatást, nézzük a gyülekezési vagy a sajtószabadságot, nézzük a „polgárok törvény előtti egyenlőségét” - és lépten-nyomon tapasztalni fogjuk a polgári demokrácia képmutatását, amelyet jól ismer minden becsületes és öntudatos munkás. Egyetlenegy állam sincs, legyen bár a legdemokratikusabb, ahol az alkotmányokban ne lennének kibúvók és fenntartások, melyek biztosítják a burzsoázia számára azt a lehetőséget, hogy „rendzavarás esetén” - vagyis abban az esetben, ha a kizsákmányolt osztály „megzavarja” rabszolgahelyzetének rendjét és kísérletet tesz arra, hogy ne rabszolga módra viselkedjék – katonaságot küldjön a munkások ellen, ostromállapotot hirdessen ki stb.  Kautsky szemérmetlenül szépítgeti a polgári demokráciát, amikor elhallgatja például azt, amit az igen demokratikus és igen republikánus burzsoák Amerikában vagy Svájcban a sztrájkoló munkások ellen elkövetnek.

Ó, a bölcs és tudós Kautsky erről hallgat! Ez a tudós politikus nem érti, hogy erről hallgatni aljasság. Jobbnak látja olyasfajta gyermekmesékkel traktálni a munkásokat, hogy a demokrácia „a kisebbség védelmét” jelenti. Hihetetlen, de tény! A Krisztus születése utáni 1918 esztendőben, az imperialista világmészárlás ötödik évében, amikor ötödik éve folyik a világ minden „demokráciájában” az internacionalista kisebbségek elnyomása (vagyis azoké, amelyek nem árulták el galádul a szocializmust a Renaudelek és Longuet-k, Scheidemannok és Kautskyk, Hendersonok és Webbek stb. módjára), a tudós Kautsky úr nyájas dicshimnuszt zeng a “kisebbség védelméről”. Aki óhajtja, elolvashatja ezt Kautsky brosúrájának 15. oldalán. A 16. oldalon pedig eme tudós ... egyén a XVIII. századi Anglia whigjeiről és toryjairól értekezik!

Ó, micsoda tudományosság! Ó, a burzsoáziának micsoda rafinált kiszolgálása! Ó, micsoda civilizált módja a kapitalisták előtti hasoncsúszásnak és talp­nyalásnak! Ha Krupp lennék vagy Scheidemann, Clemenceau vagy Renaudel, milliókat fizetnék Kautsky úrnak, júdáscsókkal jutalmaznám, magasztalnám a munkások előtt, ajánlanám „a szocializmus egységét” olyan „tiszteletreméltó” férfiakkal, aminő Kautsky. Brosúrát írni a proletariátus diktatúrája ellen, a XVIII. századi Anglia whigjeiről és toryjairól értekezni, azt bizonygatni, hogy a demokrácia a „kisebbség védelmét” jelenti és elhallgatni, hogy a „demokratikus” amerikai köztársaságban pogromokat rendeznek az internacionalisták ellen – hát nem a burzsoáziának tett lakáj szolgálatok ezek?  

A tudós Kautsky úr “megfeledkezett” – valószínűleg véletlenül feledkezett meg ... – egy „apróságtól”, mégpedig arról, hogy a burzsoá demokrácia uralkodó párt ja a kisebbség védelmét csak egy másik burzsoá párt számára biztosítja, a proletariátusnak viszont a „kisebbség védelme” helyett minden komoly, mélyreható, lényegbevágó kérdésben ostromállapot vagy pogrom jut osztályrészül. Minél fejlettebb a demokrácia, annál közelebb van a burzsoáziát veszélyeztető minden komoly politikai ellentét esetén a pogrom vagy a polgárháború. A polgári demokráciának ezt a „törvényét” megfigyelhette volna a tudós Kautsky úr a köztársasági Franciaországban, a Dreyfus-ügy példáján, az amerikai demokratikus köztársaságban a négerek és az internacionalisták meglincselésének példáján, a demokratikus Angliában ĺrország és Ulster példáján, az oroszországi demokratikus köztársaságban a bolsevikok ellen 1917 áprilisában indított hajsza és az ellenük szervezett pogromok példáján. Szándékosan választom a példákat nemcsak a háború idejéből, hanem a háború előtti békés időkből is. A nyájas Kautsky úr jónak látja szemet hunyni a XX. század e tényei előtt és ehelyett inkább bámulatosan új, feltűnően érdekes, szokatlanul tanulságos és hihetetlenül fontos dolgokat mesél a munkásoknak a XVIII. századi whigekről és torykról.

Nézzük a burzsoá parlamentet. Feltételezhető-e, hogy a tudós Kautsky sohasem hallott arról, hogy a tőzsde és a bankárok annál inkább alávetik uralmuknak a burzsoá parlamentet, minél jobban kifejlődött a demokrácia? Ebből nem az 'következik, hogy nem kell felhasználni a burzsoá parlamentarizmust (a bolsevikok oly sikeresen használták fel, mint talán a világ egyetlen más párt ja sem, mert 1912~i914-ben meg­hódítottuk a IV. Dumában az egész munkáskúriát). De következik ebből az, hogy csak egy liberális feledkezhet meg úgy a burzsoá parlamentarizmus történelmi korlátozottságáról és viszonylagos voltáról, ahogy erről Kautsky megfeledkezik. Az elnyomott tömegek a legdemokratikusabb polgári államban is lépten-nyomon szembekerülnek azzal a kiáltó ellentmondással, amely a tőkések „demokráciája” általa hirdetett formális egyenlőség és a között az ezernyi tényleges megszorítás és furfang között van, amelyek a proletárokat bérrabszolgákká teszik. Éppen ez az ellentmondás tárja fel a tömegek előtt a kapitalizmus rothadtságát, hazug és képmutató mivoltát. Éppen ezt az ellentmondást leplezik le folyton-folyvást a tömegek előtt a szocializmus agitátorai és propagandistái, hogy előkészítsék őket a forradalomra! Kautsky pedig, amikor megkezdődött a forradalom korszaka, hátat fordított a forradalomnak és dicsőhimnuszokat kezdett zengeni a haldokló burzsoá demokrácia gyönyörűségeiről.

A proletár demokrácia, melynek egyik formája a szovjethatalom, soha nem tapasztalt mértékben ki­fejlesztette és kiszélesítette a demokráciát éppen a lakosság óriási többsége, a kizsákmányoltak és dolgozók számára. Aki egy egész könyvet írt a demokráciáról, ahogy ezt Kautsky tette, aki két oldalon be­szél a diktatúráról és húsz-harminc oldalon a „tiszta demokráciáról”, anélkül, hogy ezt észrevenné, az liberális módjára teljesen kiforgatja a dolgot.

Nézzük a külpolitikát. Egyetlen polgári országban, még a legdemokratikusabb országban sem folytatják nyíltan. Mindenütt becsapják a tömegeket, a demokratikus Franciaországban, Svájcban, Amerikában és Angliában százszorta nagyobb mértékben és körmönfontabb módon, mint a többi országban. A szovjethatalom forradalmi módon lerántotta a külpolitikáról a titokzatosság leplét. Kautsky ezt nem vette észre, hallgat róla, noha a rablóháborúk és az „érdekszférák felosztásáról” (vagyis a világnak a tőkés rablók közötti felosztásáról) szóló titkos szerződések korszakában ennek sarkalatos jelentősége van, mert ettől függ a béke, ettől függ tíz milliók élete vagy halála.

Nézzük az államberendezést. Kautsky fennakad az „apróságokon”, még azon is, hogy a választások (a Szovjet Alkotmány szerint) „nem közvetlenek”, a dolog lényegét azonban nem látja. Az államapparátus, az államgépezet osztálylényegét nem veszi észre. A burzsoá demokráciában a tőkések ezer fogással -  amelyek annál ügyesebbek és annál biztosabban hatnak, mennél fejlettebb a „tiszta” demokrácia – kiszorítják a tömegeket a kormányzásban való részvételből, megfosztják őket a gyülekezési  és sajtószabadságtól stb. A szovjethatalom az első a világon (szigorúan véve a második, mert ugyanezt megkezdte a Párizsi Kommün), amely a tömegeket, éppen a kizsákmányolt tömegeket bevonja a kormányzásba. A burzsoá parlamentben (amely a burzsoá demokráciában sohasem dönti el a legfontosabb kérdéseket: ezekről a tőzsde, a bankok döntenek) való részvételt sok ezer sorompó zárja el a dolgozó tömegek elől, és a munkások nagyszerűen tudják és érzik, látják és tapasztalják, hogy a burzsoá parlament idegen intézmény, a proletariátus elnyomásának eszköze a burzsoázia kezében, egy ellenséges osztály, a kizsákmányoló kisebbség. Intézménye.

A szovjetek maguknak a dolgozó és kizsákmányolt tömegeknek közvetlen szervezetei, amelyek megkönnyítik számukra azt, hogy az államot maguk rendezzék be és minden lehető módon irányítsák. Éppen a dolgozók és kizsákmányoltak élcsapatának, a városi proletariátusnak van meg az az előnye, hogy a nagyvállalatok által a legjobban van egyesítve, a legkönnyebben választ és kíséri figyelemmel a megválasztottakat. A szovjetszervezet automatikusan megkönnyíti a dolgozók és kizsákmányoltak tömörülését élcsapatuk, a proletariátus körül. A régi burzsoá apparátus: a hivatalnoki kar, a gazdagságnak, a polgári műveltségnek és az összeköttetéseknek stb. kiváltságai (ezek a tényleges kiváltságok annál változatosabbak, mennél fejlettebb a polgári demokrácia) – a szovjetszervezet mellett mindez elesik. A sajtószabadság már nem képmutatás, mert a nyomdákat és a papírt elvesszük a burzsoáziától. Ugyanez történik a legjobb épületekkel, palotákkal, kastélyokkal, földesúri kúriákkal. A szovjethatalom e legjobb épületek közül sok ezret egy csapásra elvett a kizsákmányolóktól és így milliószor „demokratikusabbá” tette a gyülekezési jogot a tömegek számára – azt a gyülekezési jogot, amely nélkül a demokrácia csak csalás. A nem lokális, nem helyi szovjetek közvetett választása megkönnyíti a szovjetkongresszusokat, olcsóbbá, mozgékonyabbá, a munkások és parasztok számára hozzáférhetőbbé teszik az egész apparátust olyan időszakban, amikor az élet forr és arra van szükség, hogy különösen gyorsan megvonhassuk a megbízatást egy helyi küldöttől, vagy pedig kiküldhessük az illetőt az általános szovjetkongresszusra.

A proletár demokrácia milliószor demokratikusabb minden polgári demokráciánál; a szovjet­hatalom milliószor demokratikusabb a legdemokra­tikusabb polgári köztársaságnál.

Ezt csak az nem vehette észre, aki vagy tudatosan kiszolgálja a burzsoáziát, vagy politikai szempontból teljesen halott ember, és a porlepte polgári könyvek mögül nem látja a pezsgő életet, akit teljesen átitattak a burzsoá demokratikus előítéletek, s aki ily módon objektíve a burzsoázia lakájává változtatja magát.

Ezt csak olyan ember nem vehette észre, aki képtelen az elnyomott osztályok szempontjából feltenni a kérdést: van-e a legdemokratikusabb burzsoá országok között akár egy ország is a világon, ahol az egyszerű átlagmunkás, az egyszerű átlagos mezőgazdasági munkás vagy általában a falusi félproletár (vagyis az elnyomott tömegnek, a népesség óriási többségének képviselője), azt a szabadságot, hogy a legjobb épületekben gyűléseket tarthasson, azt a szabadságot, hogy gondolatainak kifejezésére, érdekeinek védelmére a legnagyobb nyomdák és a legjobb papírraktárak álljanak rendelkezésére, azt a szabadságot, hogy a maga osztályából választhasson embereket az állam kor­mányzására és az állam „berendezésére” csak megközelítőleg is olyan mértékben élvezné, mint Szovjet Oroszországban?

Nevetséges volna még csak feltételezni is, hogy Kautsky úr bármely országban ezer felvilágosodott ipari és mezőgazdasági munkás közül csak egyre is akadna, akinek e kérdés megválaszolásánál kétségei volnának. A világ munkásai, akik a burzsoá lapokból az igazságról csak töredékes beismerések útján szereznek tudomást, éppen azért rokonszenveznek ösztönösen a szovjetköztársasággal, mert látják, hogy ez proletár demokrácia, a szegények demokráciája, nem pedig a gazdagok demokráciája, márpedig minden polgári demokrácia, még a legjobb is, a valóságban a gazdagok demokráciája.

Minket burzsoá hivatalnokok, burzsoá parlamenti képviselők, burzsoá bírák kormányoznak (és ezek „rendezik be” államunkat). Ez az az egyszerű, szem­mel látható, elvitathatatlan igazság, melyet az elnyomott osztályokhoz tartozó tíz- és százmilliók saját élettapasztalatukból ismernek, naponta látnak és érez­nek valamennyi burzsoá országban, így a legdemokratikusabb országokban is.

Oroszországban viszont teljesen széttörték a bürokratikus apparátust, úgy, hogy kő kövön nem maradt belőle, mind elkergették a régi bírákat, szétkergették a burzsoá parlamentet és sokkal hozzáférhetőbb képviseletet adtak éppen a munkásoknak és a parasztoknak; az ő szovjetjeik léptek a hivatalnokok helyébe, vagy az ő szovjetjeiket rendelték a hivatalnokok fölé, az ő szovjetjeik lettek a bírák választói. Ez a tény egymagában elég ahhoz, hogy valamennyi elnyomott osztályt·elismerje, hogy a szovjethatalom, vagyis a proletárdiktatúra adott formája, a legdemokratikusabb burzsoá köztársaságnál is milliószor demokratikusabb.

Kautsky nem érti meg ezt a minden munkás számára érthető és nyilvánvaló igazságot, mert „megfeledkezett” arról, „elszokott” attól, hogy úgy tegye fel a kérdést: demokrácia – melyik osztály számára? Ő a „tiszta” (vagyis osztály nélküli? vagy osztályon kívüli?) demokrácia szemszögéből ítéli meg a kérdést. Úgy érvel, mint Shylock: „egy font húst” és semmi mást. Valamennyi polgár egyenlősége – másként nincsen demokrácia.

A tudós Kautskynak, a “marxista” és “szocialista” Kautskynak fel kell tennünk a kérdést: lehet-e egyenlőség kizsákmányoló és kizsákmányolt között?

Szörnyű és hihetetlen, hogy ilyen kérdést vagyunk kénytelenek feltenni, amikor a II. Internacionálé szellemi vezérének könyvét bíráljuk. De „aki á-t mondott, mondjon b-t is”. Ha magadra vállaltad, hogy írsz Kautskyról – magyarázd meg a tudós férfiúnak, miért nem lehet egyenlőség kizsákmányoló és kizsákmányolt között.