A PROLETÁRFORRADALOM ÉS A RENEGÁT KAUTSKY  

6.  A SZOVJET ALKOTMÁNY

Mint már mondottam, a burzsoáziának a választójogtól való megfosztása nem feltétlen és elengedhetetlen ismérve a proletariátus diktatúrájának. A bolsevikok, akik jóval Október előtt kiadták az ilyen diktatúra jelszavát, Oroszországban sem beszéltek már eleve a kizsákmányolóknak a választójogtól való megfosztásáról. A diktatúrának ez az alkotórésze nem valamilyen párt „terve szerint” jött világra, hanem önmagától alakult ki a harc folyamán. A történész Kautsky ezt persze nem vette észre. Nem értette meg, hogy a burzsoázia még a (burzsoáziával paktáló) mensevikeknek a szovjetekben való uralmá idején maga határolta el magát a szovjetektől, bojkottálta őket, szembeállította magát velük, ármánykodott ellenük a szovjetek minden alkotmány nélkül keletkeztek és több mint egy évig (1917 tavaszától 1918  nyaráig) minden alkotmány nélkül működtek. A burzsoázia dühe az elnyomottak önálló és mindenható (mert mindent átfogó) szervezetével szemben, a burzsoázia harca – mégpedig rendkívül arcátlan, önző, piszkos harca – a szovjetek ellen, végül pedig a burzsoáziának (a kadetoktói a jobboldali eszerekig, Miljukovtól Kerenszkijig) nyílt részvétele a Kornyjlov-lázadásban, – mindez előkészítette a burzsoáziának a szovjetekből való alakszerű kizárását.

Kautsky hallott ugyan a Kornyilov-lázadásról, de ő előkelően fütyül a történelmi tényékre, a harc menetére és formáira, amelyek a diktatúra formáit meghatározzák: csakugyan, mi szerepe van itt a tényeknek, amikor a „tiszta” demokráciáról van szó?  Kautsky „kritikáját”, amely a burzsoáziának a választójogtól való megfosztása ellen irányul, ezért olyan ... édes naivitás jellemzi, amely nagyon megható volna egy gyermek részéről, amely azonban undorító, ha olyasvalakinél tapasztalja az ember, akit hivatalosan még nem nyilvánítottak gyöngeelméjűnek.

„ ...Ha a tőkések az általános választójog mellett jelentéktelen kisebbségnek bizonyulnának, hámarabb megbékélnének sorsukkal” (33. old.) ... Kedves, nemde? Az okos Kautsky sokszor látott a történelem folyamán olyan földbirtokosokat és tőkéseket, akik számolnak az elnyomott többség akaratával, és általában nagyszerűen meri őket a való élet megfigyeléséből. Az okos Kautsky szilárdan kitart az „ellenzék”, vagyis a parlamenti harc álláspontján. Szó szerint így is írja: „ellenzék” (34. old. és sok más helyen).

Ó, tudós történész és politikus! Nem ártana, ha tudná, hogy az “ellenzék” a békés és csakis parlamenti harc fogalma, vagis olyan fogalom, amely a nem forradalmi helyzetnek felel meg, olyan fogalom, amely a forradalom hiányának felel meg. A forradalomban kíméletlen polgárháborús ellenségről van szó, és ezen a tényen nem változtatnak semmiféle reakciós sirámai az olyan kispolgároknak, akik úgy félnek a háborútól, ahogy Kautsky fél tőle. Komikus dolog „ellenzéki” szemszögből vizsgálni a kíméletlen polgárhábórú kérdéseit akkor, amikor a burzsoázia minden gonosztettre hajlandó – a versailles-iak példája és Bismarckkal kötött egyezségük eleget mond mindenki számára, aki a történelmet nem úgy látja, mint Gogol Petruskája –, amikor a burzsoázia külföldi államokat hív segítségül és velük együtt ármánykodik a forradalom ellen. A forradalmi proietariátusnak tehát az „okleveles zavarkeltőhöz”, Kautskyhoz hasonlóan, hálósipkát kell a fejére húznia és legális „ellenzéknek” kell tekintenie a burzsoáziát, amely a Dutovok, Krasznovok és a csehek ellenforradalmi felkeléseit szervezi, amely milliókat fizet a szabotálóknak. Micsoda bölcsesség!

Kautskyt kizárólag a dolog alaki jogi oldala érdekli, úgyhogy amikor a Szovjet Alkotmányról szóló fejtegetéseit olvassuk, önkéntelenül Bebel szavai jutnak eszünkbe: a jogászok ízig-vérig reakciós népség.  „A valóságban – írja Kautsky – nem lehet egyedül a tőkéseket megfosztani jogaiktóI. Ki a tőkés jogi értelemben? Az, akinek vagyona van? Még egy gazdaságilag olyan haladott országban is, mint Németország, ahol a proletariátus olyan nagyszámú, egy Szovjetköztársaság létesítése nagy tömegeket fosztana' meg politikai jogaiktóI. 1907-ben a német birodalomban a kereső foglalkozást űzők és családtagjaik száma a három főágban - mezőgazdaság, ipar és kereskedelem – körülbelül 35 millióra rúgott az alkalmazottak és bérmunkások csoportjában, az önállóak száma pedig 17 millióra. Következésképpen valamely pártnak könnyen lehet többsége a bérmunkások közt, de kisebbsége a lakosság között.” (33. old.)

ĺme Kautsky érveléseinek egyik példája. Hát nem a burzsoá ellenforradalmi nyöszörgése ez? Miért sorolt ön, Kautsky úr, minden „önállót” a jogfosztottakhoz, holott nagyon jól tudja, hogy az orosz parasztok óriási többsége nem tart bérmunkást, tehát nem esik el a jógoktól? Hát nem hamisítás ez?

Miért nem idézte ön, a tudós közgazdász, a gazdaságok egyes csoportjaiban alkalmazott mezőgazdasági bérmunkáról szóló adatokat, amelyeket ön jól ismer, és amelyek ugyanabban az 1907-es német statisztikában találhatók? Miért nem tárta fel brosúrájánakolvasói, a német munkások előtt ezeket az adatokat, amelyekből kiderül, hogy mennyi a kizsámányoló, és hogy a német statisztikában szereplő összes „mező­gazdák” között milyen kevés a kizsákmányoló?

Azért, mert önt renegátsága a burzsoázia közönséges bérencévé tette.

A tőkés eszerint határozatlan jogi fogalom,és Kautsky több oldalon át szidja a Szovjet Alkotmány „önkényességét”. Az angol burzsoáziának megengedi ez a „komoly tudós”, hogy évszázadokon át alakítsa és csiszolgassa az új (a középkorhoz képest új) polgári alkotmányt, nekünk azonban, Oroszország munkásainak és parasztjainak, a lakáj tudomány e képviselője semennyi időt sem engedélyez. Tőlünk néhány hónap alatt az utolsó betűig kidolgozott alkotmányt követel. ..

...„Önkény”! Gondolják csak meg, hogy a burzsoá·zia szennyes kiszolgálásának és a korlátolt vaskalaposságnak milyen feneketlen mélységét tárja fel az ilyen szemrehányás. Amikor a kapitalista országok ízig-vérig burzsoá és nagyrészt reakciós jogászai év­századok vagy évtizedek során a legrészletesebb jogszabályokat dolgozták ki, tucatjával és százával írták a törvénykönyveket és a magyarázatokat azokhoz a törvényekhez, amelyek szorongatják a munkásokat, megkötözik a szegények kezét-lábát, ezernyi nehézséget és akadályt gördítenek minden egyszerű, a nép soraiból származó dolgozó ember elé, - ó, akkor a burzsoá liberálisok és Kautsky úr ebben nem látnak semmi „önkényt”! Ez „rend” és „törvényesség”! Itt mindent megfontoltak,és megszabták, hogyan le­het “kifacsarni” a szegény embert. Itt ezerszámra vannak burzsoá ügyvédek és hivabtlnokok (róluk Kautsky általában hallgat, valószínűleg éppen azért, mert Marx óriási jelentőséget tulajdonít a bürokrati­kus gépezet szétzúzának... ), – ügyvédek és hivatalnokok, akik értik a módját a törvények olyan értelmezésének, hogya munkás és az átlagos paraszt soha- tudja áttörni ezeknek a törvényeknek drótakadá­lyt. Ez nem burzsoá „önkény”, nem önző és szeny­nyeslelkű kizsákmányolók diktatúrája, akik teleszívták magukat a nép vérével - dehogyis. Ez - „tiszta demokrácia”, amely napról napra tisztább és tisztább lesz.

De amikor a dolgozó és kizsákmányolt osztályok a történelem folyamán először alkották meg, az imperialista háború által külföldi testvéreiktől elvágva, a maguk szovjetjeit, amikor politikai építésre hívták azokat a tömegeket, amelyeket a burzsoázia elnyo­mott, megnyomorított, eltompított, és amikor ők maguk kezdték építeni az új, proletárállamot, amikor az elkesert}dett harc hevében, a polgárháború tüzében körvonalazni kezdték a kizsákmányolók nélküli állam alaptételeit, - akkor a burzsoá gaz:fickók valameny­nyien, az egész vérszopó banda és a velük egy húron pendülő Kautsky ordítozni kezdett az „önkény” miatt! Valóban, honnan is-tudhatnák ezek a tudatlanok, a munkások és a parasztok, ez a „csőcselék”, a saját törvényeiket értelmezni? Honnan is vegyék ők, az egyszerű dolgozók, az igazságosság érzékét, ha nem veszik igénybe a művelt ügyvédek, a burzsoá írók, a Kautskyk és a bölcs öreg bürokraták tanácsait?

1918. április 28-i beszédemből Kautskyúr a,következő szavakat idézi: „... A tömegek maguk határozzák meg a választások rendjét és időpontját ...“ És Kautsky, a „tiszta demokrata”, ebből ilyen következtetést von le:

„... Tehát nyilván az a helyzet, hogy minden választógyűlés belátása szerint határozza meg a választások rendjét. Az önkény és annak a lehetősége, hogy a kellemetlen ellenzéki elemektől magán a proletariátuson belül megszabaduljanak, ily mó­don a legmagasabb fokra hágna.” (37. old.)

Nos, miben különbözik ez a tőkések bértollnokának beszédétől, aki a sztrájk idején azon jajveszékel, hogy a tömeg elnyomja a „dolgozni kívánó” szorgalmas munkásokat? Miért nem önkény a választási rendnek a „tiszta” burzsoá demokráciában szokásos bürokrata burzsoá meghatározása? Miért állna az évszáza­dos kizsákmányolók ellen harcra kelt tömegeknek – az elkeseredett harc által felvilágosított és megacélozott tömegeknek – az igazságérzete alacsonyabb fokon, mint a burzsoá előítéletek közt nevelkedett bürokraták, intellektuelek, ügyvédek maroknyi csoportjának igazságérzete? .

Kautsky - igazi szocialista, ne merje senki kétségbe vonni ennek az igen tiszteletreméltó családapának, ennek az igen becsületes polgárnak az őszinteségét. Lángoló és meggyőződéses híve ő a munkások, a proletárforradalom győzelmének. Csak azt szeretné, hogy nyájas kispolgári intellektuelek és hálósipkás nyárspolgárok eleve, a tömegek megmozdulása előtt, a kizsákmányolókkal vívott ádáz harcuk előtt és okvetlenül polgárháború nélkül kidolgoznák a forradalom fejlodésének mérsékelt és precíz alapszabályait ...

A mi nagy tudományú Juduska Golovljovunk mély erkölcsi felháborodással beszéli el a német munkásoknak, hogy 1918. június 14-én a Szovjetek Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottsága elhatározta a jobboldali eszerek és a mensevikek pártja képviselőinek a szovjetekből való kizárását. „Ez a rendszabály – írja Juduska Kautsky, égve a nemes felháborodástól – nem bizonyos személyek ellen irányul, akik bizonyos büntetendő cselekményeket követtek el... A Szovjet Köztársaság Alkotmánya egy szót sem szól a képviselőknek; a szovjetek tagjainak mentelmi jogáról. Nem bizonyos személyeket, hanem bizonyos pártokat zárnak itt ki a szovjetekbőI.” (37. old.)

Igen, ez valóban szörnyű, ez tűrhetetlen eltérés a tiszta demokráciától, amelynek szabályai szerint fog majd forradalmat csinálni a mi forradalmár Juduska Kautskynk. Mi, orosz bolsevikok, először is kötelesek lettünk volna mentelmi jogot ígérni a Szavinkovoknak és társaiknak, a Liberdanoknak, a Potreszovoknak (az „aktivistáknak”) és társaiknak, azután büntető törvénykönyvet kellett volna írnunk, amel}' „büntetendőnek” nyilvánította volna a csehszlovák ellenforradalmi háborúban való részvételt vagy a német imperialistákkal való szövetkezést országunk munkásai ellen Ukrajnában ~es Grúziábán, és csak azután, a büntető törvénykönyv alapján lett volna jogunk a „tiszta demokrácia” értelmében „bizonyos személyeket” kizárni a szovjetekből. Magától értető­dik emellett, hogya csehszló'vákok, akik a Szavinkovok, Potreszovok és Liberdanok útján (vagy az ő agitációjuk segítségével) pénzt kaptak az angol-francia tőkésektől, valamint a Krasznovok, aki az ukrajnai és tifliszi mensevikek segítségével szereztek gránátokat a németektől, nyugodtan ültek volna mindaddig, amíg el nem készítünk egy rendes büntető törvénykönyvet, és mint a legtisztább demokraták, az „ellenzék” szerepére szorítkoztak volna ...

Nem csekélyebb erkölcsi felháborodással tölti el Kautskyt, hogy a Szovjet Alkotmány megfosztja a választójogtól azt; aki „nyereség céljából bérmunkásokat tart”. „Olyan otthonmunkás vagy kismester – írja Kautsky –, aki egy segéddel dolgozik, élhet és érezhet teljesen proletár módra, de választójoga nincs.” (36. old.)

Milyen eltérés a „tiszta demokráciától”! Milyen igazságtalanság! Igaz, eddig minden marxista úgy vélte és ezernyi tény igazolta, hogy a kismesterek a leglelkiismeretlenebb és legkíméletlenebb kizsákmányolói a bérmunkásoknak, de Juduska Kautsky, magától értetődően, nem a kismesterek osztályát vizsgálja (ki is találta ki az osztályharc káros elméletét?), hanem egyes személyekből indul ki, olyan kizsákmányolókból, akik „teljesen proletár módra élnek és éreznek”. A híres „takarékos Ágnes”, akit már régen holtnak véltek, Kautsky tolla nyomán feltámadt. Ezt a takarékos Ágnest néhány évtizeddel ezelőtt egy „tiszta” demokrata, a burzsoá Eugen Richter találta fel és bocsátotta útnak a német irodalomban. Ez a burzsoá kimondhatatlan bajokat jósolt arra az esetre, ha majd eljő a proletárdiktatúra, ha kisajátítják a kizsákmányolók tőkéjét, és ártatlan képpel felvetette azt a kérdést, hogy jogi értelemben tulajdonképpen ki a tőkés. A szegény takarékos varrónő („a takarékos Ágnes”) példáját hozta fel, akitő gonosz „proletárdiktátorok” utolsó garasait is elveszik. Volt idő, amikor az egész német szociáldemokrácia mulatott a tiszta demokrata Eugen Richter e „takarékos Ágnesén”. Ez azonban régen volt, réges-régen, amikor még élt Bebel, aki nyíltan és egyenesen megmondta az igazat, hogy bizony a mi pártunkban sok a nemzeti liberális³³, ez réges-régen volt, amikor Kautsky még nem volt renegát.

Most a „takarékos Ágnes” feltámadt a „teljesen proletár módra élő és érző, egy segéddel dolgozó kismester” képében. A gonosz bolsevikok bántják, megfosztják választójogától. Igaz ugyan, hogy a Szovjet Köztársaságban „minden választógyűlés”, mint ahogy ugyancsak Kautsky mondja, megengedheti a választásban való részvételt például az illető üzemmel kapcsolatban álló szegény kismesternek, ha az illető kivételképpen nem kizsákmányoló, ha valóban „teljesen proletár módra él és érez”. De meg lehet-e bízni az egyszerű munkások rendezetlen és (óh, borzalom!) alapszabály nélkül működő üzemi gyűléseinek életismeretében és igazságérzetében? Hát nem világos, hogy helyesebb megadni a választójogot valamennyi kizsákmányolónak, mindenkinek, aki bérmunkást foglakoztat, mintsem megkockáztatni azt, hogya munkások megbántsák a „takarékos Ágnest” és a „pro­letár módra élő és érző kismestert”?   

* * *

Csak gyalázzák megvetést érdemlő semmirekellő renegátok, a burzsoázia és a szociálsoviniszták ünnepelt hősei* [* Épp most olvastam el a „Frankfurter Zeitung” vezércikket . (1918. október 22-i, 293. sz.), amely elragadtatással ismerteti Kautsky brosúráját. A tőzsdések lapja elégedett. Meg is van rá az oka! Berlinből pedig azt írja nekem egy elvtárs, hogy a „Vorwärts”, Scheidemannék lapja, külön cikkben jelentette ki, hogy Kautskynak majdnem minden sorát aláírja. Gratulálunk, gratulálunk !] a mi Szovjet Alkotmányunkat, amiért megfosztja a kizsákmányolókat a választójogtól. Ez csak jó, mert meggyorsítja és elmélyíti Európa forradalmi munkásainak szakítását a Scheidemannokkal és Kautskykkal, a Renaudelekkel és Longuet-kkal, a Hendersonokkal és Ramsay MacDonaldokkal, a szocializmus régi vezéreivel és régi árulóival.

Az elnyomott osztályok tömegei, a forradalmi proletárok közül kikerülő öntudatos és becsületes vezérek mellettünk lesznek. Elegendő megismertetni ezeket a proletárokat és ezeket a tömegeket Szovjet Alkotmányunkkal és máris azt fogják mondani: látjátok, ott igazán a mi embereink vannak, látjátok, ott igazi munkáspárt, igazi munkáskormány van. Mert ez a kormány nem csapja be a munkásokat reformokról való fecsegéssel, mint ahogy valamennyi említett vezér becsapott bennünket, hanem komolyan harcol a kizsákmányolók ellen, komolyan végigviszi a forradalmat, valóban harcol a munkások teljes felszabadításáért.

Ha a szovjetek egyéves „gyakorlatuk” után megfosztották a kizsákmányolókat a választójogtól, ez azt jelenti, hogy ezek a szovjetek valóban az elnyomott tömegek szervezetei, nem pedig a szociálimperialistákéi és a szociálpacifistákéi, akik eladták magukat a burzsoáziának. Ha ezek a szovjetek elvették a kizsákmányolóktól a választójogot, ez azt jelenti, hogy a szovjetek nem. a tőkésekkel való kispolgári megalkuvás szervei, nem a parlamenti fecsegésnek (a Kautskyk, Longuet-k és MacDonaidok parlamenti fecsegésének) szervei, hanem a valóban forradalmi proletariátus szervei, amely élethalálharcot folytat a kizsákmányolókkal.

„Kautsky könyvét itt alig ismerik” - írta nekem a napokban Berlinből (ma október 30. van) egy jól tájékozott elvtárs. Én azt a tanácsot adnám németországi és svájci követeinknek, hogy ne sajnáljanak néhány ezrest ennek a könyvnek összevásárlására és az öntudatos munkások között való ingyenes szétosztására, hadd tapossák sárba azt az „európai” - értsd: imperialista és reformisjia - szociáldemokráciát, amely már régen „bűzlő hullává” vált.

* * *

Könyve végén, a 61. és 63. oldalon, Kautsky úr keserű könnyeket hullat amiatt, hogy az „új elmélet” (ahogy ő a bolsevizmust nevezi, mert nem meri érinteni a Párizsi Kommünnek Marx és Engels adta: elemzését) „hívekre talál még régi demokráciákban is, például Svájcban”. Kautsky számára „érthetetlen, hogy ezt az elméletet német szociáldemokraták elfogadják”.

Pedig ez teljesen érthető, mert a háború komoly tanulságai után a Scheidemannok is, a Kautskyk is ellenszenvessé válnak a forradalmi tömegek előtt.

„Mi” mindig a demokrácia hívei voltunk - írja Kautsky -, s most egyszerre megtagadjuk !

„Mi”, a szociáldemokrácia opportunistái, mindig a proletárdiktatúra ellen voltunk és ezt a Kolbok és társaik régen nyíltan megmondták. Kautsky tudja ezt és hiába gondolja, hogy elrejtheti az olvasók előtt azt a nyilvánvaló tényt, hogy ő a Bernsteinek és Kolbok “ölébe tér vissza”.

„Mi”, forradalmi marxisták, sohasem bálványoztuk a „tiszta” (burzsoá) demokráciát. Plehanov, mint ismeretes, 1903-ban (szomorú pálfordulása előtt, amely egy orosz Scheidemann álláspontjára juttatta el) forradalmi marxista volt.  Plehanov akkor, azon a pártkongresszuson, amely elfogadta a pártprogramot, arról beszélt, hogy a proletariátus a forradalomban szükség esetén meg fogja fosztani a tőkéseket a választójogtól és szétkerget bármiféle parlamentet, ha az ellenforradalminak bizonyul. Hogy csakis az ilyen felfogás felel meg a marxizmusnak, azt mindenki látja, ha másból nem, Marx és Engels fentebb idézett kijelentéseiből. Nyilvánvalóan ez következik a marxizmus valamennyi alapelvéből.

„Mi”, forradalmi marxisták, nem tartottunk a népnek olyan beszédeket, amilyeneket olyan szívesen mondottak valamennyi nemzet kautskystái, akik a burzsoázia előtt hajbókolva, a burzsoá parlamentarizmusnak udvaroltak, a jelenlegi demokrácia burzsoá jellegét elhallgatták és csak ennek kiszélesítését, ennek a demokráciának a teljes megvalósítását követelték.

„Mi” azt mondtuk a burzsoáziának: ti, kizsákmányolók és képmutatók, a demokráciáról beszéltek, de ugyanakkor lépten-nyomon ezernyi akadályt gördittek az elé, hogy az elnyomott tömegek a politikában részt vegyenek. Szavatokon fogunk benneteket és ezeknek a tömegeknek érdekében követeljük a ti burzsoá demokráciátok kiszélesítését, hogy előkészítsuk a tömegeket a forradalomra a ti megdöntéstek, a  kizsákmányolók megdöntése céljából. És ha ti, kizsákmányolók, megpróbáltok ellene szegülni a mi proletárforradalmunknak, könyörtelenül elnyomunk, megfosztunk a jogaitoktóI benneteket, sőt mi több, nem adunk nektek kenyeret, mert a mi proletár köztársaságunkban a kizsákmányolóknak nem lesznek jogaik, meg lesznek fosztva tűztől és víztől, mert mi komolyan, nem pedig Scheidemann módra és nem Kautsky módra vagyunk szocialisták.

ĺgy beszéltünk és így fogunk beszélni „mi”, forradalmi marxisták, s ezért lesznek az elnyomott tömégek mellettünk és velünk, a Scheidemannok és Kautskyk pedig a renegátok szemétdombjára kerülnek.